Gyermekjogok világnapja

Gyermekjogi Egyezmény egy olyan nemzetközi megállapodás, ami azért jött létre 1989-ben, hogy a világ minden országában ugyanazokat a gyerekjogokat tartsák be. Magyarország 1991-ben aláírta az egyezményt, ezért nálunk is ezek a gyerekjogok vesznek körül és védenek téged.

Az egyezmény 3 nagyon fontos pillérre épül:

  • a gondoskodás-ellátás,
  • a védelem és
  • a részvétel joga.

A gyerekek ellátása, táplálása, tanítása, testi-lelki védelme minden társadalom kiemelt feladata. A gondozás és ellátás azt is jelenti, hogy a gyerekek is hozzáférhetnek különféle erőforrásokhoz, de olyanokat is megkaphatnak általa, mint a szeretet, az önbecsülés, a tudás, és a bennük rejlő képességek kibontakoztatása.

védelem nemcsak a szülők dolga, hanem mindenki másé is, aki a gyerekekkel kapcsolatba kerül, így a családnak, a kisközösségnek, az intézményeknek és szakembereknek, de a törvényeket alkotóknak is figyelnie és védenie kell a gyerekeket.

részvétel aktív cselekvésen (hogy például részt vegyél a téged érintő döntések meghozatalában) túl azt is jelenti, hogy a gyerekek megnyilvánulhatnak, egyénenként és csoportban is, elmondhatják véleményüket, kifejezhetik érzéseiket.

A világon ma 196 ország fogadta el a Gyermekjogi Egyezményt (csak az Amerikai Egyesült Államok nem), azonban a Föld különböző részein nagyon eltérő feltételek és életkörülmények vannak, amelyek alapvetően meghatározzák a gyerekek (és a felnőttek) életét és lehetőségeit. Alapvető jogaik azonban mégis minden gyermeket azonos módon illetnek meg, arra való tekintet nélkül, hogy hol és milyen körülmények között él, milyen nemzetiségű, milyen nyelven beszél, milyen a bőrszíne vagy a vallása, hogy fiú-e vagy lány, vagy esetleg valamilyen fogyatékossággal él.

bővebb információ: https://unicef.hu/

forrás: unicef.hu