Oktatás

Díjazott diákjaink

NÉMETH LÁSZLÓ ISKOLA A Madarak és fák napi városi rajzpályázaton a következő diákjaink értek el jó eredményeket: első helyen végzett Bernáth Anna, Boda Kincső és Bárdos Marcell. Második lett Ottó Nóra, Telek Antal, Fata Nóra és Kollár Írisz, míg […]

Oktatás

Ballagás a piaristáknál

PIARISTA SZAKKÖZÉPISKOLA Ha május eleje, akkor a naptárunk piros betűs ünnepet ígér, a ballagást. Idén immár a huszonötödik végzős évfolyamtól köszöntünk el, persze csak felerészben. Hogy miért csupán féligformán? Azért, mert a szakközépiskolások a szakmai oklevél megszerzése után szinte mindannyian […]

Oktatás

Nyílt nap a Kincsem Óvodában

A Kincsem Óvoda április 13-án, immár több év hagyományának megfelelve, kitárta kapuit az érdeklődő szülők és gyermekek előtt, hogy bepillantást nyerhessenek intézményünk életébe. Idén az új óvoda építése miatt a Csalogány óvodaegységben mutattuk be pedagógiai programunkat és a számunkra nagyon fontos […]

Oktatás

Hagyományok és jövőtervezés a piaristáknál

PIARISTA SZAKKÖZÉPISKOLA Jóllehet a tavasz mindig a végzősökről szól, idén hasonlóan nagy hangsúlyt kap a gödi piarista szakközépiskolában az is, hogy milyen lesz a következő tanév. A május ennek jegyében telik. Míg a hónap eleje a ballagóké, érettségizőké, a szakmai vizsgát megkezdőké, addig május […]

Oktatás

Jubileumi ünnepség

NÉMETH LÁSZLÓ ISKOLA Április 17-én több születésnapot is ünnepelt az iskolánk. 1901-ben, 118 éve született névadónk, Németh László. 110 éve, az 1908/1909-es tanévben kezdődött el az oktatás Felsőgödön. 1979-ben, 40 éve vette fel intézményünk a nagy író nevét. Az […]

Oktatás

A művészetoktatás hírei

NÉMETH LÁSZLÓ ISKOLA A META Művészeti Iskola zongoraversenyén Kiss-Fehér Katalin arany, Biber János Levente és Gerván Dorottya pedig ezüst minősítést kapott. Felkészítő tanáruk Szavári Orsolya volt. Az utolsó márciusi hétvégén Budapesten rendezték meg a Magyar Látványtánc Sportszövetség […]

Oktatás

Huzellás büszkeségeink

HUZELLA ISKOLA A Fóton megrendezett Angol Szépkiejtési Versenyen évfolyamában az első helyen végzett Balla Zsófia (4.d, felkészítő tanára Szilágyi Ágnes), második helyezett lett Borsányi Léna (4.c, Farkas Gabriella) és Gémesi Márton (2.c, Sági Péter), harmadik lett Vecserka […]

Oktatás

Iskolai Napok

HUZELLA ISKOLA A márciusi hónap egyaránt izgalmasan telt a diákoknak és a pedagógusoknak. Közel 500 alsós kisdiák vett részt a március 18-tól 22-ig tartó Iskolai Napok rendezvényen, ahol több kategóriában mérhették össze tehetségüket az alsó tagozatos gyerekek. Az órák közti […]

Oktatás

Okos eszközök, okos emberek?

BÚZASZEM ISKOLA Milyen hatással van a mai digitális világ a gyerekekre és a társadalomra? Erről tartott előadást a Búzaszemben Pál Ferenc atya, aki ezúttal nem katolikus papi, hanem mentálhigiénés szakemberi minőségében beszélt az okos eszközökről, a digitális világról, amelyek helytelenül használva tönkretehetik […]

Oktatás

Gazdakalendárium-konferencia

BÚZASZEM ISKOLA A természet és a magyar néphagyomány erejével nevelni öröm kicsinek és nagynak egyaránt. Ezt az örömöt adták át a pedagógusoknak a „Gazdakalendárium, avagy a játékos kicsi gazda hónapjai” című népi természetismereti és hagyományismereti oktatóprogram szervezői, akik a Búzaszemben rendeztek konferenciát. Elsősorban alsó […]