Környezet

Lomtalanítás elhalasztása

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a közismert járványügyi veszélyhelyzet miatt döntést hoztunk a 2020. évi lomtalanítás elhalasztásáról. A döntés a lakosság, valamint a közszolgáltatásban részt vevő munkatársak érdekében született. A változás a már egyeztetett, de még […]

Környezet

Így védekezzünk a dióburok fúrólégy ellen!

A kártevőt először 1926-ban Kaliforniá­ban azonosították. Magyarországon a károsítást nyolc éve Vas megyében, 2011 októberében Kőszeg külterületén észlelték először. Azóta a helyzet nagyon súlyossá vált. Éppen ezért a gödi önkormányzat a Gödi Körkép 2019. októberi számában beszámolt erről a károsítóról, […]

Környezet

A változást önmagunkon kell kezdenünk

November elején az újonnan megválasztott képviselő-testület első intézkedései közé tartozott a klímavészhelyzet kihirdetése Gödön. Az éghajlat melegedésének kedvezőtlen hatásait már mindannyian érzékeljük a mindennapjainkban, ezért döntés született arról, hogy határozott és komplex intézkedéseket kell tenni a klíma védelme, a város élhetőségének […]

Környezet

Tájékoztató a hamu szabályos kihelyezéséről

Tisztelt Ügyfeleink! A téli fűtési szezon idején megnövekedett a gyűjtőedényekbe szabálytalanul kihelyezett hamu mennyisége. A hulladék begyűjtése során a gyűjtőedényekbe ömlesztett hamu veszélyezteti a kollégák egészségét, továbbá nagymértékben koptatja a jármű felépítményének csúszó és forgó alkatrészeit. A ki nem hűlt hamu […]

Környezet

Zöldhulladék-begyűjtési tájékoztató a 2020. évre

A lakosság számára idén is lehetőséget biztosítunk a zöldhulladék ingyenes leadására, illetve háztól történő elszállítására, az alábbi feltételek és időpontok figyelembevétele mellett. Zöldhulladék háztól történő elszállítása a tavaszi akció keretében Az előző évekhez hasonlóan a tavaszi, regisztrációhoz kötött, háztól történő […]

Környezet

Konferencia a levegő minőségéről

Január 21-én Budapesten a fővárosi és a zuglói önkormányzat közösen rendezett szakmai konferenciát a levegőminőségről az agglomerációs települések számára. A nemzetközi AWAIR ‒ Awareness of Air Pollution program keretében megtartott tanácskozáson Karácsony Gergely főpolgármester a köszöntőjében elmondta, hogy folyamatos párbeszédet […]

Környezet

Az ingatlan­tulajdonosok téli teendőiről

A város környezetvédelmi szabályairól szóló rendelet értelmében a ház előtti közterület rendben tartása az ingatlantulajdonos feladata. A téli időszakban mindenkinek gondoskodnia kell az ingatlanja előtti járdaszakaszon a hó elkotrásáról és a síkosságmentesítésről. Az ingatlan tulajdonosának (vagy használójának) feladatai közé tartozik az is, hogy […]

Környezet

Drótszoknyás fák az ártéri erdőben

Az elmúlt nyáron – észlelve a gödi Duna-parton is megjelenő hódok munkáját – egy lelkes önkéntes csapat Guba Mária és Bátorfi Ildikó vezetésével megkezdte a korosabb (30-40 éves vagy annál idősebb) egészséges fák bevédését a kiság mellett. A szakemberekkel […]

Környezet

Hogyan védjük a part menti fákat a hódoktól?

Akik szívesen töltik a szabadidejüket a gödi vízparton, valószínűleg találkoztak már a hódok kártételének nyomaival. Ezek a vízben élő rágcsálók a vegetációs időszakban lágyszárú növényekkel táplálkoznak. Télen azonban – más táplálék hiányában – előszeretettel rágják meg a vízparti fákat, amelyek így […]