20 év – 200 koncert Születésnapi beszélgetés a Gaude kórusról

Két pedagógus, két közgazdász és egy ifjú zenész: ketten alapító tagok, ketten 18 éve énekelnek a kórusban, az ifjú zenész pedig a Gaudét második éve irányító, mindössze 21 éves Földvári Mátyás. Vendégeimmel arról beszélgetünk, hogy milyen a kórus „belső világa”, és milyen út vezetett az idén őszre tervezett jubileumi koncertig.

‒ Önök öten mily mértékben reprezentálják a kórus egészét?

Fülöp Károly (basszus szólam, a Gaude munkáját 15 éve támogató Violin Alapítvány elnöke): Annyiban mindenképpen, hogy a kórusban sok a pedagógus, és többen rendelkeznek zenei képzettséggel is. Minden dalos társam kiváló szakember a maga területén, és ez néha komoly segítség a személyes problémáink megoldásában.

Kecskés Krisztina (alt): korosztályi szempontjából is reprezentáljuk a csapatot, ugyanis a legtöbben középkorúak vagyunk. Matyi, a karnagyunk a legfiatalabb, ezért is reméljük, hogy neki köszönhetően egyre több fiatal kórustagunk lesz. Ám a női szólamokban akad ez ügyben némi „nehézség”. A fiatal lányaink sorra férjhez mennek, majd több éven át nélkülöznünk kell őket, mert kisbabájuk születik, aminek, persze, velük együtt nagyon örülünk.

Tóthné Barcs Ágnes (alt) és Báli Péterné, Inke (szoprán) alapító tagok, a kórus működésének fáradhatatlan szervezői és motorjai mind a mai napig. 

‒ Milyen emlékeik vannak az első próbákról, az Utassy Ferenc karnaggyal történt megismerkedésükről?

Tóthné Barcs Ágnes: Már a legelső, telefonon keresztül történő megbeszélésünk során kiderült, különböző irányokból érkezve szükségünk van egymásra. A kórusnak karnagyra, az Izlandról éppen hazaérkező Ferencnek pedig kórusra. Első alkalommal, a Huzella Iskola énektermében tizenketten vártuk a messziről érkezett karnagyot. Úgy emlékszem, mintha a teljes próba egyetlen hosszúra nyúlt beéneklés lett volna, persze, rengeteg izgalmas gyakorlattal, többszólamú hangzásélményekkel. Szép lassan, hétről hétre folytatódott mind a hang-, mind a kórusépítés, és néhány hónap múlva azt vettük észre, hogy kinőttük az osztálytermet. Szerencsénkre befogadott bennünket a József Attila Művelődési Ház.

Bálint Péterné, Inke: Kezdetben mindenki rettentően izgult, hiszen tudtuk, hogy egy rendkívül képzett és tehetséges karnaggyal találkozunk, aki Izlandon már nagy sikereket ért el zenei pályáján. Mi lesz, ha meghall bennünket énekelni, és sarkon fordul? Hiszen ekkor még csupán egyszerű, legfeljebb kétszólamú kórusműveket tudtunk megszólaltatni, azokat sem művészi színvonalon. Legnagyobb meglepetésünkre ez a világjárt ember rögtön elfogadott bennünket. Később kiderült, hogy ő eleinte csak azt mérte fel, hogy honnan kell kezdenie velünk a munkát, ahogyan korábban Izlandon is néhány zeneileg képzetlen halászemberrel indította a kórusépítést.

‒ Melyek voltak a 18, vele átélt év során a legemlékezetesebb pillanatok?

B. P. I.: Számomra a példabeszédeknek szánt történetei, valamint az, hogy a keze alatt lettünk igazi kórussá. Köszönöm!


T. B. Á.: Vagyunk egy páran a kórusból olyanok, akik az eltelt két évtizedben évente legfeljebb egy-két alkalommal hiányoztak a próbákról. Ez, úgy gondolom, jelent valamit. Igen emlékezetes marad számomra az is, amikor, nagyobb felelősséget kapva, a karnagy úr távollétében a szólamvezetők és jómagam tanítottuk be Rossini Stabat mater című oratóriumát a kórusnak. A több heti intenzív munka eredménye Utassy Ferenc arca volt, amikor meghallotta a legnehezebb tételt az énekkari próbán. Ez azon kevés alkalmak egyike volt, amikor az örömteli meglepetéstől nem tudott megszólalni.


K. K.: Szívesen gondolok vissza a trieszti és ljubljanai kórusturnékra, a feledhetetlen kórustáborokra, a minősítő hangversenyeinkre, vagy éppen Mozart Koronázási miséjének megszólaltatására az egri minorita templomban, Pászthy Júlia szólóénekével.

F. K.: 2005-ben Németországban vendégszerepeltünk. A wetzlari evangélikus templomban sikerült úgy énekelnünk, hogy a karnagyunk szemében könnycseppeket véltünk látni.

‒ Egy fiatal karvezető milyen koncepció szerint választ darabokat?


Földvári Mátyás: Az volt a legfontosabb számomra, hogy minél több, minél sokszínűbb műfajban hallgathassam meg a kórust. Az első közös kórustáborunk során minden mű új volt számukra, így hallhattam, az egyes stílusokra és hangulatokra hogyan reagál az előttem álló, összeszokott kórus. Az elmúlt két évben az összhangzás megtartására és a hangképzésre fektettem a legnagyobb hangsúlyt.


‒ Karnagy úr, korábbi beszélgetéseinkből már kiderült, hogy ön kisgyermekkorától fogva ismeri a kóruslét minden vetületét, egyetemi tanulmányai mellett maga is gyakran fellép, több kórus munkáját ismeri közelebbről. Okozott-e önnek valamiben meglepetést, a vártnál pozitívabb élményt a Gaude? Jól viselkednek a keze alatt?


F. M.: Már amikor először találkoztunk, egyértelmű volt számomra, hogy ez az énekkar egy jól működő, szerves egység, aktív közösség. Az egymásra való odafigyelésük, a szólamok arányossága lepett meg kellemesen már a közös munkánk elején, amelyet azóta csak megtartanom kell, javítani igazán nem szükséges. A próbákon általában fegyelmezettek, mégis jó hangulatban tudjuk eltölteni a közös időt. Azonban, ha esetleg elfelejteném, mikor kell a szünetet megtartanom, félreérthetetlen jeleit adják társalgási igényüknek.

‒ Hogyan készülnek a jubileumi koncertjükre?

B. P. I.: Szerkesztünk egy ünnepi kiadványt, amelyben röviden összefoglaljuk a legfontosabb történéseket. Ez nem könnyű, mert a 20 év alatt több mint 200 fellépésünk volt. A jubileumi füzet készítése közben rendre „elkalandozunk”, mert úgy érezzük, hogy minden esemény oly emlékezetes volt, hogy mindenképpen említést kell tennünk róla. Olyan mennyiségű fotó, plakát, újságcikk és magunk által készített beszámoló áll rendelkezésünkre, hogy a teljes anyagot a nyomtatott kiadvány mellé, majd csak digitális formában tudjuk a kórustagok rendelkezésére bocsátani.

K. K.: Egy különlegességekkel, sőt meglepetésekkel is szolgáló programot tervezünk, amely nem csak nekünk, de remélhetőleg a nagyon kedves, hűséges gödi közönségünknek is örömet szerez majd. Hiszen ahogy a nevünk is ígéri: örüljünk, övendezzünk!
Karnagyainkkal közösen olyan műsort állítottunk össze, amely – sok év után ismét –megmutatja oratóriuméneklési képességünket és bátorságunkat. Ugyanis tavaly szeptember óta Vivaldi Glóriáját tanuljuk, és nagyon örülünk, hogy jórészt gödi zenészekből álló zenekar és szólisták közreműködésével szólaltathatjuk meg ezt a gyönyörű barokk művet. A koncert további részében pedig az Utassy karnagy úrral tanult darabjainkból énekeljük el a legkedvesebbeket, természetesen az ő vezényletével, majd Mátyással néhány olyan művet, amelyek kifejezik kórusunk mostani szellemiségét. Azt a lendületet, amellyel szeretnénk másokat is velünk éneklésre inspirálni. Rendhagyó hangversenyre készülünk tehát, ahol terveink szerint fellép majd velünk néhány korábbi kórustársunk is, és szeretettel hívjuk mindazokat, akiknek köszönettel tartozunk azért, hogy 20 éve énekelhetünk itt Gödön.
A jelen helyzet ugyan aggályossá teszi a kórusmunkát, hiszen a tavaszi próbarendünket és vendégfellépéseinket alaposan felülírta az élet, de karnagyunk számos ötlettel segíti az otthoni felkészülést. Inke pedig – ahogyan azt tőle megszokhattuk – sorra küldi a gyakorláshoz szükséges, gyakran maga által készített hanganyagokat. Az elmúlt hónapokban nagyon hiányoztak a csütörtök esti személyes találkozások, de túléljük, mert a közösségünk ereje és a zene a nehézségeken is átsegít!

F. M.: A Vivaldi-oratóriumot szerencsére már a tavaly szeptemberi kórustáborban elkezdtük tanulni, így igen jól elsajátította a kórus, és a többi műsorra tűzött darab is „jó karban” van. Így bizakodóak vagyunk, és alig várjuk, hogy ősszel, az alsógödi Szent István-templomban felhőtlenül és vírusmentesen együtt ünnepelhessünk kedves közönségünkkel.

Végezetül, kérem, árulják el, hogy mi a titka ennek a közösségnek?

K. K.: Mindenki felé nyitottak vagyunk. Aki csak valaha is megfordult nálunk, tudja, hogy az első próbáról senki sem távozik bíztató szavak, kedves mosolyok és kellemes „belső rezgések” nélkül.

T. B. Á.: Az, hogy a hangsúly valóban a közösségen van. Mindannyiunknak egyéni a hangja, más-más a családi állapota, végzettsége, vallása, politikai nézete, élettörténete, sőt számos hibánk is különböző. Azonban a zenei harmóniára, az együttes hangzásélményre törekvésünk azonos, – és ez olyan erőt ad számunkra, hogy mellettük eltörpülnek a még oly kiáltó ellentétek is.

B. P. I.: Mindannyian szeretünk énekelni, és rengeteg a közös programunk: utazások, kórustáborok, a kórustagok családtagjainak esküvője és így tovább. Mindezek igazi jó közösséggé  formál bennünket, méghozzá úgy, hogy a tagok megőrzik egyéni gondolatvilágukat, ízlésüket.

F. K.: Mindenki szinte észrevétlenül, a maga egyedi képességeivel, lehetőségeivel járul hozzá a közösségépítéshez. Ki a névnapi csokoládéról gondoskodik, ki a próbahelyszínről, ki a forró teákról, ki a hangszerszállításról, plakátjaink vagy éppen fellépő ruhánk tervezéséről, a gaudés ajándéktárgyak készítéséről.

F. M: Nagyon fontos tagjai a közösségnek a szólamvezetők, valamint a hangképző tanárunk, Németh Márta, aki gyakran zongorakísérőnk is. No, és a pénzügyeink felett őrködő Hodován Kata és Fülöp Károly. Sok apró hozzáadott értékből születik a szívet melengető közösségi élmény, már egy-egy próba alkalmával is. Mindenkit nagy szeretettel várunk jubileumi koncertünkre!

Walter Béla

(fotó: Földvári Mátyás karnagy szelte meg a születésnapi tortát)