Pszichológiai vonatkozású kérdések és válaszok a koronavírussal kapcsolatban

Az elmúlt hetekben számos kérdés érkezett a Magyar Pszichológiai Társaság Katasztrófapszichológiai Szekciójához a koronavírus-járvány pszichológiai vonatkozásaival kapcsolatban.  A szekció tájékoztató anyagából válogattunk.

Milyen kihívásokra kell felkészülni a koronavírus terjedése miatt?

‒ A mostani helyzet az egész korábbi életformánkat felborítja, és ez önmagában is igen erős stresszforrás.  Nem elég, hogy rettegünk a vírusfertőzéstől, de emellett teljesen megváltozik a napi életvezetésünk, megváltoznak a kapcsolattartási, tanulási és munkamódjaink. Túl sok új szokást és megküzdési módot kell kialakítanunk egyszerre.

A szokásos viselkedési rutinjaink elvesztésének kellemetlensége mellett sokaknak komoly egzisztenciális nehézségekkel is szembe kell nézniük.

A mostani nehézségek mindenkit sújtanak – gyakorlatilag az egész világot. A fertőzés bárkit elérhet, a korlátozások mindenkit érintenek. Ezért mindenkinek érdeke, hogy mindent megtegyen a fertőzés elterjedése és annak következményei ellen. Tudósoknak és laikusoknak, politikusoknak és civileknek, tehetőseknek és nélkülözőknek, nagyon eltérő világnézetűeknek most közös a gondjuk és közös a céljuk.

A jelenlegi helyzet kezelését mindenki most tanulja. Senkinél nincs ott a bölcsek köve. Ebből következően hibázhatnak a döntéshozók, a szakemberek, és hibázhat az átlagpolgár is. Nincs értelme hibáztatnunk egymást. Ám a hibákból nagyon gyorsan kell tanulnunk, és mindent el kell követnünk azért, hogy a hibák ne ismétlődjenek meg.

A vírus elleni küzdelemben mindannyian harcostársak vagyunk, ezért tekintsünk egymásra bizalommal. Bár egyesekre több, másokra kevesebb felelősség hárul, a mostani helyzet megfelelő kezeléséért kivétel nélkül mindannyian felelősek vagyunk. Mindenki vállalja fel ebből a saját felelősségadagját! Akikre pedig a legnehezebb feladatok hárulnak, azoknak a munkáját ne nehezítsük, hanem ismerjük el. Fejezzük ki a hálánkat az áldozatvállalásukért.

Bármennyire fenyegető is a jelenlegi pandémiás helyzet, van egy olyan hatása is, ami kifejezetten kedvez a pozitív humán kapacitások erősödésének.

  • Fejlődhet az altruizmus;
  • kimunkálódhatnak az együttműködés, az empatikus egymásra figyelés pozitív szabályai;
  • felgyorsulhatnak bizonyos tudományos kutatások;
  • nagyot fejlődhet az online munka és az online tanulás/tanítás eszköztára.

Ráadásul ez utóbbiaknak nemcsak az alkalmazásában, hanem az átadásában is kitüntetett szerepet kaphat a legfiatalabb generáció.

A jelenlegi veszélyhelyzet nem csak nehézségeket támaszt, hanem esélyt ad arra, hogy az emberiség újfajta viszonyulást alakítson ki az élethez és az embertársaihoz.

Sokat fogunk tanulni ebből az időszakból.

Mit javasolhatunk azoknak az alapvetően mentálisan egészséges embereknek, akik nagyon szoronganak, vagy kitör rajtuk a pánikérzés a koronavírus és annak következményei miatt?

Szorongás akkor keletkezik bennünk, amikor veszélyt érzékelünk, de a veszély megfoghatatlan, vagy nehéz „fogást találni rajta”. Ugyanis, ha nem tudjuk pontosan, hogy mivel is állunk szemben, akkor aligha tudunk védekezni ellene, hiába vannak sok esetre előhúzható, korábban kidolgozott megküzdő vagy védekező stratégiáink. Ilyenkor a szervezetünk egészen addig küldi szorongás formájában a vészjeleket, amíg úgy érezzük, hogy az „ellenség” teljesen ismeretlen, és ismeretek hiányában nem tudjuk, hogy milyen eszközöket lehetne bevetni a negatív helyzet elhárítására. Szorongás léphet fel akkor is, ha olyannak ismerjük magunkat, aki többnyire eleve eszköztelen, ha nehéz élethelyzetbe kerül.

A szorongásunk veszély-, védtelenség- és kiszolgáltatottság – vagy akár pánik- – érzéssel társulhat. Mindezek természetesek a mentálisan teljesen egészséges embereknél is, ám csak addig, amíg ezek az érzések nem hatalmasodnak el rajtunk túlságosan.

Honnan vesszük észre, hogy a szorongásunk, pánikérzésünk már túlmegy a természetes, átmeneti vészjelzés-reakción? Abból, hogy már teljesen a koronavírus tölti ki a gondolatainkat, annyira csak ezzel foglalkozunk, hogy már akadályoz a napi teendőink ellátásában, sőt, a kapcsolatainkat is megzavarja. Vagy annyira erősek a testi tüneteink, hogy azok már szakemberért kiáltanak.

Ezt lehet, hogy nem mi magunk vesszük észre, hanem a környezetünknek tűnik fel. Ha valakinél ilyet érzékelünk, akkor figyelmeztessük, és segítsünk a gondolatait és az érzéseit közösen mérlegelni, és ha szükséges, szakember segítségét kérni.

Mit tehetünk a túlzott szorongás megelőzése vagy csökkentése érdekében?

Mivel két tényező generálja a szorongást ‒ 1/ a veszélyforrás sok szempontból ismeretlen; 2/ nincsenek eszközeink az ilyen jellegű veszély kezelésére ‒, ezért mindkét tényező esetében javítani kell a hatékonyságunkat. Amennyire csak lehet, meg kell ismernünk a vírust és a hatásait.

Jelenleg még csak azt tudjuk, hogy célzott, speciális gyógyszereink egyelőre nincsenek sem a vírus hatásainak megelőzésére, sem a vírus általi megbetegedés gyógyítására. Ám már a meglévő információk is esélyt adnak arra, hogy ne legyünk teljesen kiszolgáltatottak, és amennyire csak lehet, a kezünkbe tudjuk venni a helyzet irányítását. Tudjuk, hogy a vírus cseppfertőzéssel terjed, és tudjuk, hogy kikre a legveszélyesebb. Ez a két tény már eszközöket adhat a kezünkbe a védekezéshez.

A rendelkezésre álló információk alapján számba tudjuk venni, hogy milyen eszközeink vannak a védekezésre. Ezekről a hivatalos tájékoztatásért felelős médiafelületeken kaphatunk információkat.

Hogyan terheli meg az ilyen helyzet az emberi kapcsolatokat?

Mivel felborul a megszokott életrend – ami önmagában is frusztráló –, ez fokozott alkalmazkodást igényel mindenki részéről. Nem elég csak a saját programjainkat, tevékenységi formáinkat átalakítani, hanem mások éppen formálódó új életformájához is igazodnunk kell. Itt az egyetlen esély arra, hogy nem fokozzuk egymás nehézségeit, ha kellő empátiával tekintünk a társaink nehézségeire, ha igyekszünk a felmerülő konfliktusokat közösen elsimítani, és tudatosítjuk magunkban, hogy másoknak legalább annyira nehéz ez az új helyzet, mint nekünk.

Jól ismert tény, hogy a hosszan tartó – ráadásul kényszerű – összezártság komoly stresszforrás. Mi menthet meg a feszültség eszkalálódásától? Először is az, ha tudatosítjuk, és egymásnak kimondjuk, hogy az összezártság nem feltétlenül „öröm”. Éppen ezért célszerű közös tervet készíteni a napi teendőkre, amiben szerepeljen, hogy kinek, mikor és hogyan kell kivennie a részét a közös feladatokból.

Mindenki számára legyen „saját idő” is, ami a saját feladatokra, a személyes pihenésre, a félrevonulásra is lehetőséget ad.

Mindezek mellett ne hagyjuk ki a tervből a közös szórakozást, a közös játékot se!

Ami a jelen helyzetben különösen megterhelheti a kapcsolatokat, az a több munkakörben is jelentkező egzisztenciális (megélhetési) fenyegetettség. Itt az érintett egyének csak annyit tehetnek, hogy maguk is keresik azokat a fórumokat, ahol felléphetnek a saját érdekeik védelmében. A családtagjaiknak, barátaiknak, munkatársaiknak ebben kell egymást segíteniük. Igazi megoldást azonban a központi döntéshozóknak kell keresniük erre a problémára.

(A tájékoztatót összeállította dr. V. Komlósi Annamária, a Magyar Pszichológiai Társaság Katasztrófapszichológiai Szekciójának elnöke)