Jobb félni? – A mentális egészség fenntartása is fontos

Csak a legszükségesebb esetben lépünk ki az otthonunk ajtaján, betartjuk a szabad mozgásunkat korlátozó szabályokat, arcmaszkot és védőkesztyűt viselünk, sőt, a 65 év felettiek közül a legtöbben önkéntes karanténban élnek.

A mostani vírusjárvány a legjobbat és a legrosszabbat is kihozhatja az emberből, az idegengyűlölettől az idegenek megsegítéséig.

Szociálpszichológus barátom szerint az, aki elkapta a betegséget, többnyire önmagát hibáztatja. „Nem elég alaposan mostam kezet, nem tartottam megfelelő távolságot másoktól stb.” Az önmagunk hibáztatása okozta stressz, maga a betegség, illetve az elkerülhetetlen izoláció csak ront a helyzeten. Ezért is fontos tisztában lennünk azzal, hogy a betegség nem morális szempontok alapján válogat, a távolságtartás pedig nem egyenlő a tökéletes elszigeteltséggel. A járvány idején a fizikai távolságtartás mellett ezért különösen fontos a mentális egészség fenntartása. A közös sebezhetőség miatt a szolidaritás érzésének kell megerősödnie.

(w)