Rendhagyó irodalomóra Gödön, Jelenits Istvánnal

Beszélgetések Pilinszkyvel

Jelenits István piarista szerzetes

Február 21-én este folytatódik a Beszélgetések Pilinszkyvel című rendhagyó irodalomóra. A XX. század egyik legjelentősebb magyar költőjéről készült dokumentumfilm második részének levetítése után lehetőség nyílik még közelebbről megismernünk Pilinszky Jánost ‒ Jelenits István segítségével. A szerzetes atyát a piaristák budapesti rendházában arról kérdeztük, hogy mire számíthatnak az érdeklődők a gödi est alkalmával.

‒ Sokan élnek még azok közül, akik Pilinszkyvel jóban voltak. Arra gondoltunk, hogy a velük rögzített beszélgetések rendkívüli irodalomtörténeti értékkel bírnak ma is, de képzeljük el, hogy majd száz év múlva… Milyen jó lenne most nekünk, ha mondjuk Arany Jánosról rendelkezésünkre állnának ilyen felvételek. Nagyon örülnénk neki, igaz? ‒ kérdi István atya. S elmeséli, hogy egy pályázattal nyertek anyagi forrást ahhoz, hogy Franciaországig utazzanak. Fél éjszakákon keresztül forgott a kamera egy-egy jóízű beszélgetés során. Rengeteg anyag gyűlt össze, amelyekből bőven lehet válogatni a közönségnek szánt filmekhez, de minden elhangzott mondat archiválásra kerül, gondolván az irodalomtörténészek elkövetkező generációira.
‒ Pilinszky nem a könnyen olvasható lírikusok közül való, mert eléggé szokatlan költői hangot használ. Elsőre értetlenül állhat a költeményei előtt az is, aki egyébként szereti a verseket. Az az érdekes, hogy a különös költői hang ellenére a verseit viszonylag könnyen lehet idegen nyelvekre fordítani, lábjegyzetek nélkül. Erre véletlenül jöttem rá, amikor egy lengyelországi túrán voltam a diákjaimmal. Ott találkoztunk francia fiatalokkal, és akkor valamiképpen szóba került Pilinszky. Egyetlen magyar költőnevet ismertek, az övét. Pilinszky témája legfőképpen a háború, és ehhez kapcsolódva a modern világ meghökkentő emberi problémái, ezek pedig minden népnél ugyanolyanok – folytatja a tanár úr. S azután arról beszél: Pilinszkyt nagyon fiatalon hívták be katonának, a tanárképzőt sem tudta befejezni. Bár frontra nem került, az oroszok előli visszavonulásban részt vett, és amerikai hadifogságba esett, mégis mély hatást tettek rá a háborúban szerzett tapasztalatok. Nem véletlen, hogy a magával vitt könyveit egymás után dobálta el, mondván: mind érvényüket vesztették. Egyetlen könyvet tartott meg, a Bibliát.
‒ Pilinszky számára az egyik legérzékenyebb korban történt mindez: már felnőtt volt, de még nem elég érett ahhoz, hogy ne ennyire érzékenyen érintse meg. A világ összeomlását egy kiszolgáltatott helyzetben élte meg. Olyan háború tényleg nem volt addig még soha, hogy az egész kontinens csatatérré vált volna. Utána pedig átélte a diktatúra fölépülését, ami egy sajátos helyzet, és nyilván meghatározó a költészete szempontjából is ‒ mondja István atya, és a saját példáját említi. Ő 11 évvel fiatalabbként másképpen élte meg a történéseket, és nyilván Pilinszky is másmilyen költői hangon írt volna a háborúról és az azt követő diktatúráról mondjuk tíz évvel idősebb fejjel.
Mindketten piarista diákok voltak. Nem egy időben, de sok közös tanáruk volt, és Jelenits István szerint Pilinszky már egészen fiatal költőként ismert lett az Alma Materben, így ő is elég korán tudomást szerzett róla. Később összeismerkedtek, és meghitt, mély barátságot kötöttek. Közös jellemzőjük továbbá, hogy mindketten publikáltak az Új Ember hasábjain. Pilinszky a háború után kapott ott munkalehetőséget, igaz, elsőre inkább kifutófiúnak való feladatokkal bízták meg, mert attól tartottak, nehezen érthető költészete elriasztja az olvasókat.
‒ Később elismerték, hogy remek cikkeket tud írni – hallatlanul érdekesen, élményszerűen számolt be egy-egy film bemutatójáról, egy-egy évfordulóról, egyházi ünnepekről… Sokan úgy lettek rendszeres előfizetői a lapnak, hogy megtudták, Pilinszky publicisztikái jelennek meg benne. Ez rangos dolog, ma is szenzációértékű, amit leírt, pedig az akkori újságolvasó emberek megszólítását tűzte ki célul ‒ mutatta a Pilinszky újságírói munkásságának összegyűjtött anyagát magába foglaló kötetet István atya. Ezek az írások teljesen mások, mint a versei. Olyan sokoldalúságról tanúskodnak, ami egyszerre jelenti a rendkívül széles érdeklődési kört és az irodalmi műfajok művészeti szintű ismeretét.


Búcsúzunk, hiszen ez csupán egy kis kedvcsináló írás. A beszélgetés persze ezúttal is jóval gazdagabb. Tudom, hogy Jelenits István atya ezt az időt a gödiekre szánta, akik saját bevallása szerint azóta foglalnak el különös helyet a szívében, mióta a város befogadta a piarista szakiskolát 1991-ben. Hűséges azóta is az itt élőkhöz. Minden vasárnap ő celebrálja a fél kilenckor kezdődő szentmisét a Szent István-plébániatemplomban. Azóta, amikor a korábbi templomot felgyújtották. Huszonhét esztendeje szolgálja ezzel az alsógödi katolikus közösséget. Hűséges a piarista rendhez: 1959-ben tett örökfogadalmat, több mint hatvan évvel ezelőtt. És hűséges jó barátjához, Pilinszky Jánoshoz is, aki éppen 100 évvel Dosztojevszkij után született, 1921-ben. Jövőre emlékezhetünk meg születésének századik évfordulójáról. Addig is, február 21-én 18 órakor a József Attila Művelődési Házban folytatódnak a Beszélgetések Pilinszkyvel, Jelenits István atyával, a Belépés Családostul szervezésében.

V. Pálfai Kinga