Körzeti Kooperatív Matematika Csapatverseny

NÉMETH LÁSZLÓ ISKOLA

A jókedvű „vegyes” csapatok tagjai örömmel dolgoztak együtt

Iskolánk tanulói minden alkalommal szívesen vesznek részt matematikaversenyeken. Ebben a tanévben a vetélkedők sorát egy körzeti matekverseny meghirdetésével színesítettük.
Az alapgondolat egy jókedvű, kooperatív rendezvény szervezése volt, ahol a környező iskolák tanárai és tanulói találkozhatnak. A sződligeti Gárdonyi Géza Általános Iskola és a sződi Hunyadi János Általános Iskola fogadta el felkérésünket. A verseny csapatait sorsolással alakítottuk ki úgy, hogy minden csapatba az iskolák egy-egy tanulója kerüljön.
A verseny első felében számolási gyakorlatokat, a másodikban gondolkodtató feladatokat kellett megoldaniuk a csapatoknak. A megmérettetés harmadik részében a napjainkban oly népszerű SUDOKU feladványok következtek. Összességében három könnyebb és három nehezebb feladatot kaptak a gyerekek.
A meghívott matematika szakos kollégák is megerősítettek minket abban, hogy érdemes volt munkát és időt fektetni a matekverseny megszervezésébe, lebonyolításába. A gyerekek örömmel dolgoztak együtt, a hagyományostól eltérő munkaformában. A gondolkodást segítette a kedves vendéglátás. A kooperativitás szellemének megfelelően minden iskola győztesként távozhatott.
A három iskola nyertes csapatai: 1. helyezett: Kazár Boglárka, Selmeczy György, Hertel Csanád; 2. helyezett: Elor Lea, Korul Blanka Szilvia, Nyíri Levente, 3. helyezett: Bedécs Dávid, Kovács Vajk és Hertel Csenge. Gratulálunk minden résztvevőnek!
Bízunk abban, hogy jövőre újra otthont adhatunk ennek a színvonalas versenynek. Köszönjük a kollégák segítő együttműködését. Szeretettel várjuk 2021-ben további környező iskolák jelentkezését!

R. T.