Tűzifa-adományozás rászoruló családoknak

Még az idei első hóesést megelőző napokban indult útnak az újHÁZ Centrum Piramis Építőház Kft. teherautója, melyen öt nagy kaloda tűzifát szállítottak rászoruló gödi családoknak.
A segítségnyújtásnak ezt a hagyományát Juhász Attila, a cég ügyvezetője indította útnak, aki így nyilatkozott:
„Évek óta adományozunk tűzifát rászoruló családoknak.
Köszönöm a Gödi Alapszolgáltatási Központ vezetőjének, Tóth Ildikónak és munkatársainak a segítséget, hogy a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfelei, a szociális étkeztetésben részesülők és az Idősek Klubjának tagjai közül tettek számomra javaslatot, így igazán jó helyre került az adományunk.”
Egy nagy kaloda száraz tűzifa súlya kb. 800 kg, ezért a kiszállítás során a cég munkatársai arra is figyeltek, hogy a kapun belül a házhoz minél közelebb tegyék le a kalodákat, ezzel is megkönnyítve a családok és az idősek fabehordási munkáját.
Az adomány érkezését a támogatottak nagy örömmel fogadták, ami így karácsony előtt különösen nagy segítséget jelentett számukra. „Ha enyhe lesz az idő és jól beosztom, egész télre kitart majd a tűzifánk” ‒ mondta bizakodóan az egyikük.
Az újHÁZ Centrum Jót tenni jó címmel 2016-ban indította el országos kampányát.
Az építőanyag-kereskedelmi vállalat célja, hogy társadalmi szerepvállalásával példát mutasson, és másokat is arra ösztönözzön, hogy tisztelettel, segítő szándékkal forduljunk egymás felé, és ne csak az ünnepek alkalmával, hanem az év folyamán bármikor.

GK