Karácsonyra várva, adventben

Megragadott a minap egy szép látvány az adventi koszorú körül. Gyülekezeti munkám mellett egy rehabilitációs intézetben is dolgozom lelkészként, fogyatékkal élő emberek között. Körbeálltuk a nagy adventi koszorút, amelyet közösen készítettünk, és a körön belül is egy nagy kört láttunk a koszorú alatt az asztalon, a terítő mintájában. Akkor értettem meg igazán ezt az adventi-karácsonyi körforgást, az emberi és isteni életköröket, amelyeket sohasem lehet megunni. Aki egyszer belekerül, az hozza felnőttkorában a gyerekként megtapasztalt élményeket, mert olyan jó volt akkor a karácsony és az élet.
Hozzuk kedves szokásainkat, amelyeken néha változtatunk is. A kör jelében ott vannak mindazok, akik életük kerekét megpörgetve igyekeznek készen lenni az ünnepre, és mindenkinek jót és szépet tenni és venni, mondani és ígérni. A gyűrű köre, amelyet ujjunkon a hűség és a szövetség jeleként viselünk, házastársunk köreibe és családjába von bennünket. Milyen gyönyörűen írja le ezeket a köreinket Arany János Családi kör című versében! A háziasszony feladatsorát, a gyerekek és a gazda napját, a házakat körbejáró koldus sorsát…
Mind ott vagyunk az adventi koszorú gyertyái körül alkotott körben, és várjuk, ámuljuk a láthatatlan Istenfiút, aki értünk élt és halt, hogy bevonjon bennünket az örök élet köreibe. Így állták körül az egykori evangélikus lelkész, Johann Wichern és az általa pásztorolt árva gyerekek is az első adventi koszorút az akkori Németországban. Ez egy kocsikerékre erősített gyertyasor volt – a hétköznapi kis piros gyertyák, valamint a vasárnapi nagy fehér gyertyák segítettek lélekben eljutni karácsonyig.
Ilyen adventi kört álltunk magunknak mindannyian, mert ez kell ahhoz, hogy békében, tisztult szívvel és lélekkel ülhessünk majd karácsonyi asztalunkhoz. Adjuk meg magunknak a lehetőséget, hogy köreinket végigjárjuk, és amikor adventi zarándoklatunk a végéhez ér, megérkezik a karácsony, és az ünnepek során elénk tárul, hogy már megint egy szép, kerek esztendőt éltünk meg.
Akkor eltesszük koszorúinkat, és karácsonyfánk emlékét a következő évre megőrizzük. De marad valami, ami a következő esztendőben és azután is örök marad: az élet Jézus Krisztusban.
Pál apostol szavai is erre utalnak: Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant (1Kor 9,24–25).

Chikán Katalin evangélikus lelkész