December elsejétől rendel háziorvos az új Egészségházban

Dr. Elor Judit

Az Oázis lakóparkban épült Egészségházban működő, most létesített 7. számú háziorvosi körzetet megpályázó és elnyerő dr. Elor Juditot az indulásról és az első napok tapasztalatairól kérdeztük.
A 12 éve Gödön lakó, négygyermekes orvos elmondta, hogy praxisához a lakóparkban élő gödi polgárok tartoznak, ami az önkormányzattal kötött szerződés alapján 1500-1700 felnőttet jelent. Persze ezek a számok becslésen alapulnak, ugyanis a lakóparkban élő fiatalok közül a fővárosban dolgozók közül sokan a munkahelyükhöz közeli, budapesti háziorvoshoz járnak. És nyilván lesznek olyanok is, akik maradnak a korábbi hat gödi háziorvosi körzet valamelyikében. Az első rendelési napok tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy folyamatosak a bejelentkezések az új, 7. számú háziorvosi körzetbe is.
Dr. Elor Judit korábban a gödi és a dunakeszi ügyeleten dolgozott, továbbá a váci és más kórházak sürgősségi osztályán, illetve több körzetben vállalt háziorvosi helyettesítéseket. A mai napig dolgozik sürgősségi osztályon, mely területet a háziorvoslás mellett szintén számára fontos orvosi feladatnak tartja.
Munkáját segítő asszisztense a váci illetőségű Dezső Krisztián, aki 17 éven át szintén a sürgősségi betegellátásban, nevezetesen a váci mentőszolgálatnál teljesített szolgálatot.
Az új praxis működését a hatályos rendeletek értelmében egy éven át az állam finanszírozza, de természetesen a rendelő valamennyi orvosi eszközét a doktornő szerezte be.

(w)