Tóth B. Zoltánra, a GSE korábbi elnökére emlékeztek

Asztalitenisz

A Gödi SE asztaliteniszezői a közelmúltban elhunyt sporttársukra, az egyesület korábbi elnökére, Tóth B. Zoltánra emlékeztek.
‒ Zoltánt idén tavasszal, névnapján még köszöntöttük, de a közösségi programoktól már visszavonult, a szakosztály életében már hosszú hónapok óta nem vett részt. Tavasszal hunyt el, 90 esztendős korában. Mindenki tisztelte, szerette, példaként szolgált a fiatalabb korosztály számára. 1995-ben elsők között lépett be a szakosztályba, az alapítók között említhetjük. Nem csak jó játékos, kiváló vezető is volt – emlékezett rá Fojt Attila szakosztályvezető.
‒ A Váci Kötöttárugyár vezérigazgatója volt a gyár megszűnéséig. Az üzemet magas színvonalon, jelentős külföldi kapcsolatokkal működtette. Vezetői kompetenciáit az egyesületben is kamatoztatta, ő volt a GSE előző elnöke. Munkájának eredményeivel minőségi változást hozott a város sportéletébe. Tanácsait, tapasztalatait szívesen megosztotta másokkal. Az akkori sportbizottság külsős tagjaként a képviselő-testülettel jó kapcsolatot alakított ki, meggyőző érvekkel irányított, a szakosztályok jelentősebb pénzforráshoz jutottak, így fejlődésnek indultak. 2004-től igazolt játékosként többször versenyzett a bajnokságban, 2014-ben, 85 éves korában fejezte be az aktív sportolást a szakosztályban, addig szinte elsőként érkezett, utolsóként távozott az edzésekről, fáradhatatlan volt – tette hozzá Gulyás Miklós edző, korábbi versenyzőtársa.

V. F.