Tanulással jótékonykodtak a piaristák

A piaros diákok két nehéz sorsú családon segítettek a nyáron

PIARISTA SZAKKÖZÉPISKOLA

Nyolc gödi piarista diák végezte el nyáron sikeresen a Habitat for Humanity és a Saint-Gobain Hungary Kft. közös gipszkartonfal-építő tanfolyamát Rákospalotán. Két rászoruló családnak segítettek, miközben megtanulták a szárazépítés alapjait.
Az ötnapos tréning során közel négyszáz négyzetméternyi gipszkarton-falat építettek fel a gödi Piarista Szakközépiskola diákjai. A Saint-Gobain Hungary Kft. az anyagi támogatáson túl szakemberrel is segítette a tréning létrejöttét. Az első nap a vállalat szakértője tanította meg az elméleti alapokat a fiataloknak, majd a Habitat for Humanity munkatársai koordinálták a gyakorlati munkát. A beszámolók szerint az egész hét jó hangulatban telt az építkezésen, s többen is elmondták, hogy a munka mellett jutott idő laza beszélgetésekre és zenehallgatásra is. A nagyobbik lakásba egy négygyermekes család költözik a felújítás után, a másikba pedig egy kétgyermekes anyuka. Ők jelenleg a családok átmeneti otthonában laknak.
„Nagyon elégedettek vagyunk a munkájukkal. Azon kívül, hogy hasznos tudást kaptak, jót is tettek, két nagyon szegény családnak segítettek – mondta Farkas Zoltán, a Habitat for Humanity projektmenedzsere. – Ezek a családok ugyanis azok között a falak között fognak lakni, amin a diákok az elmúlt napokban dolgoztak.”
Nagy Tibor, a szervezet építésvezetője pedig arra hívta fel a tanulók figyelmét, hogy érdemes magukat képezniük, mert hatalmas a munkaerőhiány az építőiparban. „Kőkeményen kell dolgozni, de ha megvan az alaptudásotok és jó a hozzáállásotok, sok lehetőség van a szakmában” – mondta a fiataloknak.

Habitat for Humanity ‒ B. E.