Tanévkezdő gondolatok

A Búzaszem Iskola első osztályos tanulói az új tanév első napjaiban

Szeptemberi lapszámunk oktatás-nevelés rovatában városunk tanintézményei a nyári programjaikról, a táborokról és a kirándulásokról, a sport- és egyéb versenyeken elért eredményekről számoltak be. Emellett közöltünk egy képes összeállítást is a tanévnyitó ünnepségekről.
Ezúttal arra kértük a négy iskolaigazgatót, hogy osszák meg velünk a most induló tanévvel kapcsolatos gondolataikat.

Gerber Bori igazgató és Horváth Szilárd igazgatóhelyettes

BÚZASZEM ISKOLA

Mindent egy helyen

Valódi, a lélek mélyére ható nevelést akarunk adni a Búzaszemben a gyerekeknek, hogy kezeink közül magas értelmi és érzelmi intelligenciával, együttműködési készséggel rendelkező, közösségformáló emberek kerüljenek ki, akik családjuk, nemzetük, egyházuk kovászai lesznek. A lélek mélyére művészettel és szakralitással juthatunk el, s a nevelőknek ehhez lélekbúvároknak is kell lenniük. A magyar néphagyomány – népdal, népzene, néptánc, népi kézművesség – egyszerre fejleszti az értelmet és az érzelmet, s ad magyar identitást, Kodállyal szólva: tudatalatti magyarságot. Tanítványaink egyéni boldogsága mellett az ország, a nemzet jövője a tét. Ezért minden gyermekből ki kell szeretnünk a legjobbat, amivel istenadta tehetségét kifejlesztheti.
Gyermekeink ott vannak a legjobb középiskolákban, de a legbüszkébbek arra vagyunk, ha boldogan élnek a teremtett világban.
A Búzaszemet 176 gyermekre terveztük, ezt elértük. Most azon dolgozunk, hogy a gyerekeink minél teljesebben megkapják nálunk, iskolaidőben, délután négy óráig az általános iskolai oktatást, a művészeti képzést és a szükséges fejlesztéseket is.


Horváth Ferenc igazgató

HUZELLA ISKOLA

Programokban gazdag tanévet kezdtünk

Iskolánkban a 2019/2020-as tanévet 126 kis elsős kezdte meg, teljes tanulói létszámunk jelenleg 877. Ebben az évben hat pedagógustársunk megy nyugdíjba, három kolléga pedig új munkahelyen folytatja pályafutását. Helyüket sikerült szakos nevelőkkel betölteni, közülük kettő pályakezdő tanítónő. Reméljük, sikerül minél hamarabb beilleszkedniük közösségünkbe, és ötleteikkel, tapasztalataikkal tovább fogják színesíteni iskolánk életét.
Jelentős önkormányzati és szülői segítséget kaptunk ahhoz, hogy egyre javuló feltételek mellett végezhessük nevelőmunkánkat. Ebben a tanévben tovább folytatjuk hagyományainkat, így a Népmese Napja, az Idegennyelvi Hét, az alsós Huzella Hét, a Gyermeknapi Kavalkád, a Természettudományos Hét, a mobilitás heti programok, a karácsony előtti Cserebere Vásár mind-mind várva várt programok. Az Ökoprogram keretében iskolánk az előző tanévben csatlakozott a PontVelem Okos Programhoz, amely idén is folytatódik. Lesz papírgyűjtés, természetjáró szakkör évi hét túrával, folyamatos szemétszedés az iskola környékén és a Duna-parton, valamint szelektív hulladékgyűjtés.


Bajkó Ildikó igazgató

NÉMETH LÁSZLÓ ISKOLA

Új tanárok, új fejlesztések

Örömmel fogadtuk iskolánkban új kollégáinkat: Haljárszki Dóra testnevelést, Pintye Marinetta tanító az elsősöket, míg volt tanítványunk, Pozsonyi Petra Rita biológiát és kémiát fog oktatni. Verbay Zsolt zongoratanár, illetve Ujhelyi Éva tanító ‒ korábbi kollégáink ‒ szintén visszatértek közénk.
A tankerület támogatásával több karbantartási munkára is sor került a nyáron: villanyszerelésre, vízszerelésre és festésre. A Kodály-program keretén belül új hangszerekkel gazdagították a művészetoktatást, egy teremben pedig új tanulói asztalokat és székeket biztosítottak a diákjaink számára. Intézményünk működtetője a Dunakeszi Tankerületi Központ, de Göd Város Önkormányzata is erőn felül segítette iskolánkat. Megszervezték nyáron az ablakok garanciális javítását, és sor került a homlokzat festésére is. Támogatásukkal bővülnek sporteszközeink: új svédszekrényt, zsámolyokat, labdákat vásárolhatunk. A Németh László Általános Iskola Gyermekekért Alapítványa is segítette a tanulók iskolakezdését szülői és az 1%-os adófelajánlásokból: a könyvtárba új könyvek, folyóiratok, a nyelvoktatáshoz és a mérésekhez magnók, sportszerek, a délutáni órákhoz fejlesztő és homokozó játékok, labdák kerültek beszerzésre. Köszönjük Göd Város Önkormányzatának, a Dunakeszi Tankerületi Központnak és az Alapítványnak, hogy támogatásukkal gyermekeink hétköznapjait színesebbé, boldogabbá és örömtelivé tehetjük.


Valaczka János Pál főigazgató

PIARISTA SZAKKÖZÉPISKOLA

Göd 2.0: új év, újabb kihívások

Bár az ország legtöbb iskolájában a csengő jelzi az új tanév kezdetét, a gödi piarban ez másképpen történik. Pontosabban: ez is másként. A diákok és a tanárok közös szentmisével indították útjára a 2019/2020-as tanévet. A Veni Sanctét az iskola főigazgatója, Valaczka János Pál celebrálta.
‒ Idén különösen nagy izgalommal vártuk a szeptembert, ugyanis elindult a második orientációs év – mondta Valaczka János Pál, a Piarista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium főigazgatója. – Büszkén mondhatom, hogy megteltek a helyek, nagy az érdeklődés a merőben új pedagógiát hozó képzés iránt.
A gödi modell alapján az idei évtől az ország több intézményében is elindult az orientáció.
‒ Nagy öröm ez nekünk, hiszen az volt a cél, hogy Gödön olyan modell szülessen, amely országosan adaptálható annak érdekében, hogy az oktatásban nagyobb hangsúlyt kapjon a diákok egyéni útja és a pályaorientáció. Idén nálunk ráadásul eggyel nő a tét. Amellett, hogy a tavalyi év tapasztalataira alapozva továbbfejlesztjük az orientációt, keressük azokat az utakat is, hogy a hagyományos szakképzésünkbe miképpen tudjuk átemelni az ott alkalmazott új, gyerekközpontú pedagógiát. Ehhez kívánok mindnyájunknak jó munkát és sok örömet! – fogalmazott a tanévnyitón a főigazgató.