Kertkultúrák és gyűjtemények kiállítása

A kiállítók valamennyien ajándékot és emléklapot vehettek át Antal György Bálint klubelnöktől (jobbra) és Markó József polgármestertől

A Kertbarátok Klubja szervezésében rendezték meg szeptember 14. és 16. között a Kertkultúrák és gyűjtemények kiállítását a József Attila Művelődési Házban, ami csúcspontja az egész éves kertbarát munkának.

A konyhakertekben termett zöldségek és gyümölcsök a kertészek nagy szakértelméről árulkodtak

A kiállítás megnyitóján Antal György Bálint, a klub elnöke köszöntőbeszédében elmondta, hogy a kertet szerető és egykor kertészkedő embereket nem szabad „leírni”. „Ők az életük során nem csak kertészkedtek, hanem kézimunkáztak: kötöttek, horgoltak, hímeztek, gobelineztek, és voltak, akik gyűjtöttek valamit. Az ő munkáikat is be kell mutatni, helyük van a közösségünkben. Most bemutatkoznak az alkotásaikkal, gyűjteményeikkel. Most ők vannak a középpontban, s nem a kertjeik. Bár néhányan még megfogják az ültetőfát, a kapát és a permetezőgépet.”
A Kertbarátok Klubjának aktív tagjai a termesztett növényeiket mutatták be, míg azok, akik már nem kertészkednek, gyűjteményeiket, kézimunkáikat, tablóikat állították ki.
Markó József polgármester nyitotta meg a kiállítást, melyen 17 kiállító mutatta be zöldségeit, gyümölcseit, virágait, egyéb növényeit, lekvárjait, illetve kézimunkáit, érme- és bélyeg­gyűjteményét. Mindenki kapott emléklapot, valamint apró ajándékokat. Az esemény végén volt idő a kötetlen beszélgetésekre is. A három napig nyitva tartó kiállítást idén négy iskolai osztály is megtekintette.
A klub soron következő programja az október 7-i közgyűlés, ahol beszámolnak az eltelt évről, illetve megbeszélik a jövő évre tervezett programokat.
Antal György Bálint lapunknak elmondta, nem szabad megtörténnie annak, hogy a 46 évvel ezelőtt alakult klub megszűnjön, ezért szeretnék, ha fiatal nyugdíjasok is csatlakoznának hozzájuk. „Úgy érezzük, hogy öregszik a klub, és ha ez így folytatódik, akkor nem lesz, aki továbbvigye. Várunk mindenkit, akinek van egy kis kertje, szobanövényei, vagy bármilyen kötődése a növényekhez.”

V.-Sz. E.