Fejlesztések a labdarúgóknál

Labdarúgás

Tavasztól őszig műfüves focipályaként, télen jégpályaként üzemel a palánkos létesítmény

Jelentős fejlesztéseket és beruházásokat valósított meg az elmúlt esztendőben tao-forrásól, önkormányzati segítséggel és önerőből, számottevő társadalmi szerepvállalással a Gödi SE Labdarúgó Szakosztálya az alsógödi kiserdei és a felsőgödi Sport utcai pályán. Az aktualitásokat és a terveket az alig több mint egy esztendeje megválasztott Takács Ádám szakosztályvezető ismertette.
A sportvezető célként emelte ki, hogy a több mint 300 fős szakosztály működtetése mellett kulturált körülmények között díjmentes játéklehetőséget nyújtsanak a gödi amatőröknek és gyermekeknek a kiserdei és a felsőgödi pályán is, világítást biztosítsanak a futóknak és az ott edző más szakosztályok sportolóinak, valamint lehetőségeikhez mérten a füves pályák mellett a salakos futópályát is karbantartsák.
„Alsógödön az erdei pályára labdafogó hálót telepítettünk. Kiépítettük a világítást, így lehetőség nyílik az esti edzésekre, mérkőzésekre és futásokra. Az öltözőépület melegvíz-ellátására napkollektoros rendszert telepítettünk, amely az éves melegvíz-igényünk felét megtermeli. A felsőgödi pályát öntözőrendszerrel láttuk el, rendbe raktuk a kutat, felújítottuk a faépületet, kapukat és labdafogó hálókat helyeztünk ki. Rendbe hoztuk a kerítéseket, építettünk játszóteret, rendbe tettük a parkolót, kitakarítottuk a pálya környékét, összeszedtük a hulladékot és a törmeléket. A géppark is bővült kisbusszal, traktorral és utánfutóval, az értékmegóvás végett mobilgarázst biztosítunk. Kulturált büfé működik, rendezett körülmények között tudunk helyszínt biztosítani más városi eseménynek, például a majálisnak vagy a Fétis Kupának. Sikeresen működött télen a jégpálya és mindezek mellett a sportházat is komfortosabbá tettük.”
A szakosztályvezető beszámolt arról is, hogy hét év közös munka után megszűnik az együttműködés a Mészöly Focisulival: „az utánpótlás-nevelésben újra a saját lábunkra állunk, már gödiként jönnek a sikerek”.
„A további tervek közt az alsógödi futópálya felújítása, a kis műfüves pálya ‒ télen jégpálya ‒ befedése, egy kisebb tornaterem építése, napelem-telepítés, a nézőtér felújítása, a felsőgödi pálya világítása, a két pályán riasztórendszer kiépítése, a nagy mennyiségű zöldhulladék kezelésének megoldása is szerepel” – tette hozzá Takács Ádám.

Vasvári Ferenc