„Azért imádkoztam, hogy arra tudjak igent mondani, amire Isten hív”

Beszélgetés Marton Zsolt váci megyéspüspökkel

Marton Zsoltot augusztus 24-én szentelték a Váci Egyházmegye püspökévé. (A képen balra elődje, Beer Miklós püspök, jobbra Varga Lajos, az egyházmegye segédpüspöke) Fotó | Magyar Kurír – Lambert Attila

Mintha személyautóból egy Forma-1-es versenyautóba ült volna át – így érzi magát a püspöksége első heteiben Marton Zsolt. A kezdeti időszak szent zsúfoltságában szakított időt arra, hogy röviden beszélgessünk az elmúlt évekről, és a közelmúlt meghatározó eseményeiről.
Huszonhét évesen, majdnem kész elhatározással iratkozott be a szemináriumba. Püspöki titkár, káplán, majd plébános, esperes lett. Gödi évei után újra a papneveldébe került, immár annak vezetőjeként.

‒ Miként értékeli a Központi Papnevelő Intézetben eltöltött éveket?

‒ Papságom egyharmada kötődik a szemináriumhoz. Nem véletlen, hogy a címeremben is megjelenik egy ikonikus részlete. Ott nevelkedtem, voltam prefektusa, rektora. Most úgy látom, az elmúlt esztendők egyfajta felkészítést jelentettek a mostani feladatomra. Ott meg kellett tanulnom jó vezetővé válni. Nagy pedagógus a Jóisten.

‒ Hogyan fogadta a Szentatya döntését? Lehetett erre készülni?

‒ Igen is, meg nem is. Nyilván voltak találgatások, de én ezeknek nem szeretek felülni. Úgy voltam vele, bárki is lesz az új püspök, elfogadom szeretettel. Aztán egy júliusi szombaton hívtak a nunciatúráról, hogy azonnal várnak, fontos ügyben, mondjam le az aznapra tervezett programjaimat. Akkor megdobbant a szívem, mert ilyenkor sejti az ember, hogy e miatt. Szóval bementem a kápolnába imádkozni, hogy arra tudjak igent mondani, amire az Úr hív. Aztán szépen fölmentem a nunciatúrára, ahol közölték, hogy elismerve az eddigi munkámat, a Szentatya kinevez váci püspöknek – elfogadom-e? Megilletődötten, izgalommal, de elfogadtam. Külön öröm nekem, hogy Beer Miklós püspök atya, mint kiderült, értem imádkozott, engem szeretett volna utódjának.

‒ Miképpen élte meg a szentelést, melyek voltak a legmeghatóbb pillanatok?

‒ Az egyik legmélyebb élményem az volt, amikor leborultam a szentélyben. Az ember ilyenkor teljes testhosszában hasra fekszik, az Úristen előtti teljes önátadásnak a szimbólumaként. Huszonegy éve ugyanitt szenteltek pappá, akkor heten feküdtünk ott. Nem álmodtam akkor ilyesmiről, de most végtelen nyugalommal adtam át magam annak az újnak, másnak, amire most hívott a Jóisten. A másik ilyen meghatározó élményem volt, amikor a jelenlévő püspökök kézrátétellel fejezték ki, hogy befogadnak maguk közé, majd az egyházmegyénk papjai jöttek oda köszönteni, ami pedig tulajdonképpen azt jelzi, hogy elfogadnak engem vezetőjüknek. Nagyon megható volt például, amikor Snell György püspök atya átölelt és azt mondta: hát szeresd a drága Váci Egyházmegyét!

‒ Zsúfolásig megtelt a székesegyház, sőt az előtte lévő téren is rengetegen figyelték kivetítőn keresztül a szertartást. Mit jelentett az, hogy ilyen sokan eljöttek az ünnepre?

‒ A munkatársaim becslése szerint csaknem háromezren jöttek el a szentelésre, szerte az egyházmegyéből. Kétszáznegyvenhét pap és harminc püspök volt jelen. Nagy örömmel és nyugalommal töltött el, hogy ennyien szeretnek, ismernek, vagy örülnek annak, hogy saját papjai közül kapott új püspököt az egyházmegye. Az pedig, hogy szinte lélegzetvételnyi pontossággal elő volt készítve a szertartás, amit többször részleteiben átbeszéltünk és lepróbáltunk előtte, lehetővé tette, hogy teljesen átadjam magam és megélhessem az ünnepet.

‒ Papi és püspöki jelmondatában is szerepel a hűség szó. Mit jelent ez a fogalom a saját életében?

‒ Az érettségire kaptam a volt maglódi plébánosomtól egy imakönyvet, aki ezt írta bele: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az örök élet koronáját” (Jel 2,10). Majd azt mondta, hogy ez a legfontosabb: hűségesnek lenni, mert Isten mindig hűséges. Én talán nem voltam mindig, minden körülmények között hű fia a Jóistennek, de a mennyei Atya mindvégig hűséges volt hozzám. Anno ezért választottam ezt az idézetet papi jelmondatommá. Püspökként pedig azt, hogy: „Hűséges az Isten” (1Kor 10,13).

‒ „Szent zsúfoltságként” jellemezte a mostani időszakot. Milyen feladatai vannak ezeknek a heteknek?

‒ Rengeteg találkozó, megbeszélés van ezekben a napokban, mindenki szeretne megismerkedni, üdvözölni, s én is szeretném végiglátogatni a papjaimat, és persze vannak ünnepi események, melyeken részt kell vennem, miközben ki kellene alakítani sok mindent magam körül, ami a következő évek munkáját készíti elő. Feladat van rengeteg, de nagyon élvezem!

‒ Milyen emlékeket őriz Gödről? Mit üzen a gödieknek?

‒ Nagyon szépen köszönöm a gödi éveket, s megmondom őszintén: nagy szerelem volt. Volt bennem egy fajta gyász, amikor el kellett köszönnöm a várostól. Mindenkinek köszönöm, akitől kaptam valamit az ott töltött éveim során. Azt kívánom, hogy az a fajta életigenlő, eleven, lelkes hozzáállás ne szűnjön, mert erre nagy szükség van az Egyházban.

V. Pálfai Kinga