Átadták az új Egészségházat

Szeptember 25-én ünnepélyes keretek között átadták a termálstranddal szemben felépült egészségügyi alapellátási központot. A projektre 2017-ben sikeresen pályázott az önkormányzat. A 199 millió forintos kormányzati támogatáshoz a városnak 201 millió forint összegű saját forrást kellett biztosítania a beruházás megvalósításához. A kivitelező a Szemper Plusz Építőipari Kft. volt.
A modern, alacsony üzemeltetési költséggel működtethető, akadálymentes épületben gyermekorvosi, háziorvosi és fogorvosi rendelő, valamint védőnői szakszolgálat kap helyet. A projekt részeként egészséges életmódra és prevencióra irányuló szemléletformáló programokat is szerveznek majd az intézményben.
Az átadáson Markó József polgármester tartott ünnepi beszédet. Ismertette az alapkőletételtől a szalagátvágásig eltelt időszak legfontosabb lépéseit. Szólt arról is, hogy tavaly tavasszal több látványterv készült, amelyeket a gödi lakosok véleményezhettek. A többség az itt látható építészeti megoldást választotta. Az Egészségház megépülésével lehetővé vált egy további háziorvosi körzet kialakítása, amire az utóbbi években megnövekedett lakosságszám miatt van szükség. A polgármester végezetül megköszönte a város valamennyi egészségügyi dolgozójának, hogy helytállnak a mindennapokban. Az épület átadásán sokan ott voltak közülük.

Az Egészségház átadásán Markó József polgármester elmondta: a lakosságszám növekedése miatt nagy szükség volt egy új háziorvosi körzet kialakítására, ami most lehetővé vált

Az Egészségéház tervezőjét, Südi Olivér építészt arra kértük, mutassa be a most átadott épületet. Az alábbiakban az ő írásának szerkesztett változatát adjuk közre.
Napjainkban egyre gyakrabban hallunk az energiatakarékosság szükségességéről, a környezetvédelem és a klímavédelem szerepéről. Fontos, hogy a különböző eszközök, berendezések, épületek a használat és az üzemeltetés során a lehető legkisebb mértékben terheljék a környezetünket.
A lakosság szolgálatában álló épületek esetében lényeges szempont az is, hogy az intézmény használói az ügyeiket kellemes környezetben intézhessék, ahol a modern informatikai és technológiai vívmányok széles körben állnak rendelkezésre.
A feladat az Egészségház tervezése során egy olyan épület megalkotása volt, amelyben az energiatakarékos üzemelés, az egyszerű és kényelmes használhatóság és a magas színvonalú egészségügyi szolgáltatás egyszerre valósul meg, magasan teljesítve a korszerűség követelményeit.
Az épületet szemlélve azonnal szembe tűnik letisztult formája. Az Egészségház az energetikai követelmények teljesítése érdekében nélkülözi a fölösleges építészeti elemeket, logikus tömegalakítással, nemes egyszerűséggel illeszkedik a környezetébe.
A váróterembe lépve kellemes, világos térben érezhetjük magunkat, ahol a jó közérzetért számos műszaki megoldás és épületgépészeti berendezés is felel. A külső épületszerkezetekben alkalmazott magas minőségű szigetelőrendszernek köszönhetően a téli hőveszteség meglepően kevés, ugyanakkor a szigetelőrendszer megfelelő védelmet biztosít a nyári túlhevüléssel szemben is. A magas hőtechnikai követelményeknek is megfelelő, nagyméretű nyílászárók optimálisan hasznosítják a napenergiát, csökkentve az épület téli fűtési költségét. A megújuló környezeti energiát hasznosító hőszivattyús rendszer kiemelkedően gazdaságos üzemelésével képes biztosítani az épület fűtését és hűtését.
Az épületben alkalmazott hővisszanyerős légcserélő rendszernek köszönhetően a szellőztetés is gazdaságosan valósul meg, mivel a használt levegő hőenergiáját is hasznosítja a gépészeti rendszer. A tetőre telepített, „okos” vezérléssel ellátott polikristályos napelemrendszer még felhős időben is kedvezően hasznosítja a napenergiát, és kiemelkedően gazdaságos módon tudja ellátni az energetikai rendszert.
A most átadott Egészségház a legmodernebb elemekkel és berendezésekkel, gondos előkészület, tervezés, építésszervezés és kivitelezés eredményeként épült meg, s ezzel Göd legkorszerűbb közintézménye lett.

Gödi Körkép