„A művészet szabaddá tesz”

A József Attila Művelődési Ház emeleti kiállítótermében szeptember 20-án nyílik és október 16-áig lesz látható a Gödön élő festőművész, Nyíri Erzsébet tárlata.

‒ Ön tősgyökeres, immár harmadik generációs gödinek mondhatja magát.

‒ Nagyapámék az ötvenes években költöztek Gödre. Ők, majd később a szüleim is egy fodrászüzletet vittek. A mai napig előfordul, hogy megállítanak az utcán: „Tudtad-e, hogy kislánykoromban a nagyapád nyírta a hajamat?” Tehát ide születtem, itt végeztem el az általános iskolát, majd Dunakeszire jártam gimnáziumba.

‒ Akkoriban már rajzolgatott?

‒ Igen, sőt a gimnáziumi évek alatt jártam a Szőnyi István Képzőművész Körbe, amelyet akkoriban Kolozsváry Vilmos festőművész vezetett. Később nyaranta a ménfőcsanaki művészeti táborok, szabadegyetemek rendszeres résztvevője voltam. Abban az időben a grafika érdekelt igazán, rengeteget rajzoltam, többnyire nagyméretű, színes grafikákat. Később jött a pasztell­kréta, majd a pasztellceruza. Mostanában kezdtem vászonra festeni.
Dunakeszin működött az É Műhely, Dévai Éva irányításával, ahová női alkotók jártak. Hosszú éveken tagja voltam a Múzsa Művészeti Egyesületnek is.
Felvételiztem a Képzőművészeti Főiskolára, ám nem sikerült, s ekkor valami polgári foglalkozás után kellett néznem. A segítő szakmák mindig is vonzottak, a mentálhigiéné irányában mentem tovább.

‒ Nevezetesen?

‒ Szociális munkásként dolgoztam. A Wesley János Lelkészképző Főiskolán szereztem diplomát, hogy művészetterápiával foglalkozhassak. A főiskolával párhuzamosan részt vettem egy kétéves kurzuson a Máltai Szeretetszolgálatnál, amely komplex művészetterápiás képzés volt. Az nagyon sokat adott nekem önismeretből és a festés szabadságából is. Mindenféle manírokat levetve, csupán a relaxáció, a versek és a zene hatására alkottunk, kiscsoportos formában. Mivel szociális munkásként idősekkel foglalkozom, vezetek egy, a művészetterápia elemeit alkalmazó csoportot is. Antalfai Márta komplex művészetterápiás módszerét ‒ amely zenére, képzőművészetre és relaxációra épül ‒ igyekszem „belecsempészni” a mindennapi munkámba. Az idősgondozásban nagyszerű eredményeket lehet elérni vele. A szépkorú gondozottak kimozdultak a szobáikból, együtt dolgoznak, alkotnak, kiállítanak. Így strukturálják a napjaikat.

‒ Csodaszép címet választott gödi kiállításának: Szép olajfa-lomb alatt.

‒ Ez Devecseri Gábor Az egyes emberek dala együtt című versének egyik sora.

‒ Amelynek megzenésített változatát sokan ismerhetik Koncz Zsuzsa előadásában. Az olajfák igézete nem ismeretlen a magyar piktúrában…

‒ Férjemmel együtt közös, nagy szerelmünk Görögország. A mediterrán vidék, jelesül Kíthira szigete, ahol az olajfa termővé válik. Azon a vidéken járva korábban rengeteget fotóztunk, ám az utóbbi években az ottani élmények, inspirációk immár beleszövődtek a munkáimba is, vissza-visszatérő témáim lettek.

‒ Beszélgetésünk előtt megmutatta nekem a tárlatra kiválasztott anyagot. Milyen témák köré csoportosította a képeit?

‒ Közbevetem, hogy önálló kiállításom korábban a váci Városház Galériában és a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban volt. Gödön ez a mostani lesz az első tárlatom. Ami pedig a témákat illeti, a görög tájakat megidéző munkáimban a kék színek dominálnak. Annak idején magával ragadott engem a hellén mondavilág, s talán az sem véletlen, hogy az antik szobrászat is nagy hatással van rám, több festményem témái a torzók, a félig lehullajtott harci vértek. Fekete és vörös sorozatom mitologikus ihletésű. De a női létezés titka is foglalkoztat, amelyben egyszerre jelenik meg a szárnyalás és a szárnyaszegettség, a szüntelen küzdelem és a beletörődés. Azt gondolom, hogy néhány képemen a saját életutam kacskaringói is visszaköszönnek. Organikus festményeimen pedig álomszerű növények jelennek meg, hatalmas szirmok, vágyaink színes szimbólumai.

‒ Változatos technikákkal dolgozik.

‒ Pasztellkrétával és pasztellceruzával papírra rajzolok, akrilfestékkel pedig vászonra festek. Hamarosan „jöhet” az olajfesték is, de ahhoz még meg kell bátorodnom.

‒ Megfogalmazható-e valamiféle ars poetica?

‒ Nézze, a közalkalmazotti lét biztos egzisztenciális alapot jelent számomra, így a mindennapi munkám mellett azt festek, amit igazán szeretnék. Semelyik stílus vagy iskola irányába sem kell elköteleződnöm. Kedvemre élvezhetem a képzőművészet adta szabadságot.

Walter Béla