Utcabál a Tenkes közben

A közösségi oldalakon sokszor olvasni, hogy ki milyen rosszban van a szomszédjával. Akad azonban Gödön egy picike hely, a Tenkes köz, ahol idilli módon működnek együtt a szomszédok, s ez követendő példa lehet sokunknak. Minden év júliusában utcabált szerveznek maguknak. Idén sem maradhatott el ez a helyiek által mindig várva várt rendezvény. Az ötlet kitalálóival és megvalósítóival, Pleszel Ferenccel, vagy ahogyan az utcabeliek hívják, a „Tenkes kapitányával” és Oláh Gáborral beszélgettünk.

‒ Mióta rendezik meg az utcabált?
‒ Először 2004-ben szerveztünk egy összejövetelt itt a Tenkes közben, hogy „összerázódjon” a szomszédság és jobban megismerjük egymást. Ez be is vált, mert utána gyakrabban álltunk meg egymással beszélgetni, és úgy elmélyültek a kapcsolatok, hogy manapság már olyan, mintha egymás rokonai lennénk. Bárkinek bármilyen nyűgje, baja van, akkor a másiktól bátran kérhet segítséget. Akik ide költöztek, teljes mértékben beillszkedtek, és ők is nagy örömmel vették ezeket az összejöveteleket. Idén 29-en voltunk, de volt olyan év, hogy 45-en gyűltünk össze az utcából, a környékről. A foci vb-t és a nagyobb sporteseményeket szintén az utcán, közösen nézzük. Ilyenkor a hölgyek sütnek ezt-azt, a férfiak pedig gondoskodnak az italról.

‒ Hogyan kell elképzelni az utcabált?
‒ Igazából ez nem egy klasszikus értelemben vett utcabál, mert nincs hangos zene. Kirakjuk az asztalokat, padokat, székeket, s finom ételek és italok mellett oldott hangulatban beszélgetünk, míg a gyerekek játszanak. Késő délután kezdjük, és amíg az eső el nem zavar minket, vagy amíg fent bírunk maradni, tart a beszélgetés.

‒ Mi volt a menü?
‒ Idén kemencében sült csülkös káposztát főztünk. A korábbi években volt kacsapörkölt, marhapörkölt, gulyás, pacal, pincepörkölt, grill, palacsinta, töltött káposzta. Ilyenkor az ételre összeadjuk a pénzt, italt meg mindenki hoz, amit szeretne fogyasztani, illetve megosztani másokkal.

‒ Ahogy jöttem az interjút készíteni, a gyerekek kint „motoroztak”.
‒ Ma elég csendesek voltak a gyerekek. Úgy használják az utcát, mintha a saját udvaruk lenne, nagyon ügyesen rajzolnak az aszfaltra, bicikliznek, rollereznek, miközben biztonságban vannak. Előfordul, hogy betéved ide valaki, de alapvetően nem jön ide más, csak az itt lakók, illetve a barátok, rokonok. Nagyon jó kis közösség alakult ki, nagyon szeretünk itt élni.
Az utcatakarítás, hólapátolás nálunk nem probléma, mert mindig van, aki ráér és csinálja a többiek helyett is. Odafigyelünk egymásra. Ha postára, boltba, orvoshoz vagy bárhová vinni kell a másikat, vagy éppen el kell hozni ezt-azt, megoldjuk. Amikor például a főzéshez éppen hiányzik valami, átszaladhatunk valamelyik szomszédhoz. Vagy ha valamiből több terem, mint amennyire szükségünk van, elajándékozzuk. Nekünk ez a normális, máshol is így kellene működniük az utcaközösségeknek.

Vida-Szabó Emese