Nagy Gábor fafaragó köszöntése

Májusban ünnepelte 85. születésnapját Nagy Gábor fafaragó, az idén 25. alkalommal megrendezett Madarak és fák napja örökös házigazdája, akit otthonában kerestünk fel.

‒ Hogyan ünnepelte a születésnapját?

‒ Itt a kertben gyűltünk össze közel harmincan. Nemcsak Gödről jöttek vendégek, hanem Hajdúhadházáról és Téglásról is érkeztek családtagok, barátok, városvezetők. Nagyon családias és jó hangulatú ünnepség volt. Hajdúhadházon születtem, és 1951-ig ott is éltem. Legénykoromban sokat jártunk át a szomszédos településre, Téglásra, innen származik a két hajdúsági városhoz való kötődésem.

‒ Mióta él itt Gödön? Hogyan került ide?

‒ Amikor ipari tanulónak jelentkeztem, Újpesten vettek fel tímárnak, ami akkor a bőripar fellegvára volt. Az iskola elvégzése után elvittek katonának, ahonnan 1956-ban szereltek le. Debrecenbe kerültem, a hajdúsági bőrgyárba, majd az Újpesti Bőrgyárban dolgoztam, aminek Horányban volt üdülője. Sokat jártunk erre a környékre, a Fészek üdülőben nagy élet volt, de eljöttünk egészen a Széchenyi csárdáig, ahol esténként élőzene szólt. Megszerettem Gödöt, de akkor még nem gondoltam arra, hogy itt fogok élni. Azonban a csoportomban dolgozott egy idős gödi bácsi, ő mondta, hogy parcelláznak a „kiserdő” mögötti részen, ugyanis ez a terület akkor még teljesen lakatlan volt. Az 1960-as évek végén vettünk egy telket, ahova előbb egy kis faházacskát, majd lakóházat építettünk. Azóta itt élünk.

‒ Több műve (emléktáblák, oszlopok, padok) látható itt Gödön: a Németh László Iskolában, a Feneketlen-tónál, a Mari­gnane téren. Eddig körülbelül hány tárgyat készített?

‒ Közel ötszázat, s ezek között vannak kisebb és nagyobb munkák is. Gödön hozzávetőlegesen száz tárgy van, a legtöbb magánszemélyeknél.

‒ Mikor kezdett el fafaragással foglalkozni?

‒ Amikor elmentem nyugdíjba, unatkoztam itthon. A Huzella Iskola sportcsarnokának építésekor fenyőfákat vágtak ki, melyek közül az egyiket korábban villámcsapás érte. Nézegettem, és nagyon megtetszett. Az építésvezetőtől elkértem ezt a fát. Az egyik részéből a Németh László Iskolába faragtam egy emléktáblát, amire a kiváló tanulók nevei kerülnek fel. Szommel Józsi bácsi segített nekem a kezdeteknél, ő bíztatott, hogy érdemes a faragással foglalkoznom.

‒ Milyen fával szeret dolgozni?

‒ Dolgoztam már akáccal, tölgyfával, fenyőfával, nyárfával, juharfával, mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai is. Az emlékfákat, kopjafákat tölgyfából szeretem készíteni, mert tartósabb, maradandóbb figurákat lehet kifaragni belőlük. A fenyőfával szálirányban jó dolgozni. A juharfából és a nyárfából könnyű figurális dolgokat faragni, de az apró díszítéseket már csak speciális szerszámokkal lehet megmunkálni. Kedvelem a turkesztáni szilt. Szeretek csomós fákból kialakítani dolgokat. Előbb ránézek a darab fára, és elgondolkodom, hogy abból mit tudok kihozni.

‒ Mitől függ, hogy éppen mit farag?

‒ Mindig kitalálok valamit. Valamikor maga a fa ihlet meg. Például a Madarak és fák napja logóját úgy faragtam meg, hogy találtam egy leszakadt ágat, aminek a belső része nagyon szép erezetű volt, kifordítottam, s ez lett a logó. Mindig vannak olyan alkalmak, ünnepek, fesztiválok, amikre készítek valamit. A faragványaimat nem nevezném népművészetnek. Szobrot nem mertem faragni, mert ahhoz különleges tudás kell, technika. Főleg táblaképeket, borosüveg- és virágtartókat, tálcákat, padokat, emlékoszlopokat készítettem. Nagyon művészi dolgokkal nem foglalkozom, naiv fafaragó vagyok, hobbiból csinálom. Vannak munkáim, amelyek szépen sikerültek, de nem vagyok művész. Feleségem a fő kritikusom, ő is nagyon szereti a kézműves dolgokat: rengeteget hímez, horgol, varr, gobelineket készít.

‒ Min dolgozik éppen?

‒ Szeptemberben lesz Tégláson gulyásfesztivál, arra készítek egy címert nyárfából.

‒ Mikor és hogyan kezdte el megszervezni a Madarak és fák napját?

‒ Gyerekkoromban Hajdúhadházon rendszeresen megrendezték a Madarak és fák napját, s azon cserkészként mindig részt vettünk. Már akkor is nagyon szerettem a természetet, és ezt akartam átadni a gödi gyerekeknek is, hogy óvják, védjék környezetüket. Amikor 1994-ben elmentem nyugdíjba, itt a „kiserdőben” rendeztük meg az első Madarak és fák napját önkormányzati támogatásból és civil összefogásból. A gyerekek szívesen jöttek akkor és mai a rendezvényekre is. Az erdőben körülölelt minket a természet. Pár éve a Duna-part Nyaralóházak ad otthont az eseménynek, ahol kulturált körülmények között lehetünk, és az eső elől is van hová behúzódnunk.

‒ Rengeteg elismerést, oklevelet kapott az évek során a közösségért végzett tevékenységéért, többek között Pro Urbe-díjat Göd városától és a Hajdúhadház város dísz­polgára címet.

‒ Örülök, hogy a mindenkori városvezetéstől függetlenül el ismert a munkám. Ezekkel a kitüntetésekkel nem Nagy Gábort értékelték, hanem a közösségért végzett munkát. Én a városért mindig is szeretettem tenni valamit, a szívügyem a „kiserdő”. Egyik évben a kézműves tábor zárásakor kaptam egy korsót ajándékba, amire az volt írva, hogy „Kiserdei Nagy Gábor úrnak köszönettel”. Nem merték átadni, mert féltek, hogy megsértődőm a „kiserdei” jelzőn, pedig nagyon örültem neki.

Vida-Szabó Emese