Erdélyben jártunk – Gödiek látogatása a csíksomlyói búcsún

A Gödön Élő Erdélyiek és Szimpatizánsok Baráti Köre szervezésében 49-en kirándultunk Erdélyben június 6. és 10. között.

Az első állomás Nagyvárad volt, ahol megtekintettük Erdély legnagyobb barokk székesegyházát és a kincstári gyűjteményt, amelynek része a Szent László koponyáját őrző herma is.

Késő este érkeztünk Tusnádra, ahol meleg vacsorával várták a csoportot. Mindenki elfoglalta a szobáját, majd nyugovóra tértünk, mivel korai ébredés várt ránk.
Másnap reggel Udvarhelyszék egyik legszebb középkori templomát látogattuk meg Bögözben, ahol a XIV. század legvégétől a XV. század közepéig terjedő évtizedekben keletkezett Szent László- és Szent Margit-legendákat nézhettük meg a freskókon. A gyönyörű, fakazettás mennyezetet látva elgondolkodhattunk azon, hogy őseink micsoda időtálló alkotásokat tudtak létrehozni a mai, modern technikák alkalmazása nélkül is.
Korondon frissen sült pisztrángos ebéd következett, majd vásárlás, és máris indultunk tovább Farkaslakára, Tamási Áron sírjához. Rövid megemlékezés és koszorúzás után folytattuk utunkat a székelyek fővárosába, Székelyudvarhelyre, ahol bejártuk a szoborparkot, majd megpihentünk, és indultunk tovább Tusnádfürdőre.
A nap fénypontja a ferences rendi Böjte Csaba atya gondozásába vett Szent László Gyermekotthon meglátogatása volt. Csillogó szemű, mosolygós, 5-17 éves gyerekek vártak ránk. A zarándokcsoport támogatásaiból 530 kilogrammnyi tartós élelmiszert vásároltunk, és az itthonról magunkkal vitt ruhákat, cipőket, játékokat, könyveket is átadtuk az otthon lakóinak. Minden jelen lévő gyermeknek egy-egy tábla csokoládét, banánt és süteményt ajándékoztak a csoporttagok, így személyes kapcsolatba is kerülhettünk a gyerekekkel. A sok-sok szeretet, jóság és őszinteség láttán mélyen meghatódtunk, amikor a gyerekek megragadták a kezeinket, és hívtak bennünket, hogy nézzük meg, hol laknak, milyen a szobájuk. A nevelők velük együtt élnek az otthonban, rendre, munkára, tanulásra és az élet szeretetére tanítva őket. Elfeledtük a napi gondjainkat, megszűnt számunkra a külvilág, s egy órán át csak a szeretetnek éltünk és a gyerekekre figyeltünk: a szívünkbe zártuk őket, neveik és mosolyuk egy életre bevésődtek a tudatunkba. Úgy éreztük, hogy többet kaptunk tőlük, mint amennyit mi vittünk nekik. A szeretet olyan magas fokát tapasztalhattuk meg közöttük, amivel ritkán találkozunk. 78 gyermek él az otthonban. Fontos számukra a hit ereje és a Jóisten szeretete, amiből erőt meríthetnek a nehéz hétköznapokon. A gyerekek is készültek a csíksomlyói búcsúba, és reménykedtek, hogy ott még találkozhatnak velünk.

Újult erőre kapva másnap reggel korán indultunk Csíksomlyóra, ahová valamennyien elzarándokoltunk. Felekezettől függetlenül mindannyiunk számára nagyon nagy lelki élmény volt ott lenni a magyarság legnagyobb búcsúján, és megélni azt a lelki csodát, amellyel mindannyian gazdagabbak lettünk. Az összetartozást, az egységet, a szeretet érzését és a büszkeséget, hogy mi mind magyarok vagyunk, és ez a kegyhely a miénk. Sok mindent hallottunk a pápalátogatásról, ám itt most csak egy dolgot szeretnék kiemelni: Ferenc pápa arany rózsát adományozott a Csíksomlyói Segítő Szűzanyának, és ezzel a kitüntetéssel a világ legnagyobb kegyhelyei közé emelte Csíksomlyót, ami a maroknyi székely népnek és a csángó magyaroknak óriási ajándék volt.
A napot megkoronázta Tusnádon a trianoni emlékműnél tartott megemlékezés. Mécseseket gyújtottunk, elhelyeztük koszorúinkat, és elénekeltük himnuszainkat. Megható zárása volt a napnak, hogy az egységet képviselve szeretetben és emelt fővel jelképesen leláncoltuk a koszorút, és a lakat kulcsát az Olt sebes hullámai közé vetettük.
Másnap Brassóba kirándultunk, megnéztük a belvárost, majd libegővel felmentünk a Cenk-hegy tetejére, és onnan tekinthettünk le a városra, csodálhattuk a környező hegyeket. Ebéd után a Prázsmáron lévő erődtemplomot kerestük fel, amely a 13. század elejétől századokon át épült, és az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.

Este meglátogatott bennünket egy anyamedve és három bocsa, ezzel nagy örömet szerezve és egyúttal kisebb riadalmat keltve a szálláshelyünkön. Azon az estén a veszély miatt senki sem hagyhatta el a házát. Másnap reggel az ablakból fényképezhettük le a macikat. A Gondviselésnek hála, senki nem sérült meg.
Hétfőn kora reggel indultunk haza. Útközben megálltunk Fehéregyházán a Petőfi Sándor-emlékműnél, elhelyeztük koszorúnkat, és elénekeltük himnuszainkat. Hazafelé útba ejtettük Segesvárt. Az óvárosban a vár megtekintése volt utunk utolsó állomása.
Mindannyian épségben hazaértünk, késő este, fáradtan, de boldogan. Köszönjük a résztvevőknek, hogy velünk utaztak, és hisszük, hogy mindenkinek feledhetetlen élményekben volt része.

Vargáné Marika, a szervezők nevében