Aki dudás akar lenni…

Olykor bizony két dudás is megfér ugyanabban a csárdában

Interjú Dobos Leventével, Mokos Csongorral és szüleikkel

Csongor 16 éves, Levente 15. Tizenéves koruk kezdetétől szerepelnek a legmenőbb népzenei fesztiválok nagyszínpadain. Dudával a hónuk alatt bejárták már Közép-Európát, nevük van a „szakmában”. Ha elindulnak egy népzeneversenyen, a biztos esélyesek között a helyük. Mindketten a Nemzeti Tehetség Program ösztöndíjasai. Ebből az apropóból beszélgettünk velük és szüleikkel.

− 7-8 éves korban, amikor a gyerek hangszert választ, szülőként mit érzékeltetek akkor a szinte ismeretlen dudáról? Láttátok benne a lehetőséget?

– Dobos Zoltán: Leventét első osztályos korában vittük el a váci zeneiskola nyílt napjára, ahol a népi hegedűt hallgattuk meg. További hangszerekre Levi nem is volt kíváncsi. Aztán egy alkalommal részt vettünk Bese Botond dudás hangszerbemutatóján. Az előadás annyira magával ragadta őt, hogy ott rögtön el is határozta, szeretne dudálni. Levi intézményi keretek között a mai napig hegedülni tanul, de a dudát tekinti fő hangszerének.
– Mokos Béla: Csongor ügyes furulyás volt a Búzaszem Iskolában, elsőben Dóra Áronnál tanult, de érdekelte őt a duda is, ezért Áron azt tanácsolta nekünk, hogy dudáljon is, furulyázzon is. Emlékszem, hogy amikor elkezdett dudálni, egy baranta edzésen leszakadt a körme, s ezért heteket kellett kihagynia. Aztán annyira igyekezett, hogy a nyári szünetben már ott volt élete első dudás szaktáborában, ahol találkozhatott Pál Istvánnal, azzal az utolsó magyar dudással, aki még az apjától tanult dudálni.

− Miképpen lesz egy kisfiúból dudás? Ti hogyan lettetek azok?

– Dobos Levente: Amikor a zeneiskolába jelentkeztem, teljesen mindegy volt számomra, hogy mi lesz a hangszerem. A hegedűtanár szimpatikus volt, ezért hozzá kezdtem járni. Aztán egyszer láttam őt egy dudással együtt zenélni. Emlékszem, ez nagyon felkeltette az érdeklődésemet.
– Mokos Csongor: Nekem egyszerűen csak megtetszett a duda hangzása, érdekesnek tűnt a hangszer, és kihívásnak tartottam.

Dobos Levente
Mokos Csongor

− Tisztában voltatok-e azzal, hogy ha a fiatok dudás akar lenni, akkor olyan útra lép, ami enyhén szólva nincs kikövezve?

– D. Z.: Ez sosem volt kérdés, mert Levi kitartásával, szorgalmával és nemkülönben a mestere által kialakított oktatási módszertan segítségével a duda az első számú hangszernek számít a fiunk életében.
– M. B.: Fogalmunk sem volt arról, hogy mire vállalkozunk. A fiúk dudatanára, Bese Botond szépen vezetett minket az úton. Segítettünk is neki kisebb dolgokban, aztán ahogy az évek múltak, jelentősebb dolgokban is, mint például a gödi Országos Dudástalálkozó szervezésében.

− Most akkor könnyű vagy nehéz dudásnak lenni?

– D. Z.: Mindkét fiú nagyon sikeres, ami korántsem abból adódik, hogy kevés a dudás növendék, és így könnyű sikereket elérni. Az országos népzenei versenyeken egy kategóriába összezárva mindenféle hangszer egymással versenyez. A fiúk így érték el a legjobb helyezéseket ezeken a versenyeken.

− A hétköznapokban mit jelent az, ha a családban van egy tehetséges gyerek?

– D. Z.: Szülőként áldás és egyben nagy felelősség is. Áldás, mert boldognak látjuk a gyerekünket, és büszkeséggel tölt el, hogy van olyan dolog a fiam életében, amiben kimagasló sikereket ér el. Persze felelősség is egyben, hogy a megszerzett tudását megfelelő mértékben kamatoztatni tudja. Ehhez nekünk stabil hátteret és kellő támogatást kell biztosítanunk.
– M. B.: Már megszoktuk, hogy hétvégeken szinte mindig akad valamilyen szereplés, mert a fiúk zenélnek és táncolnak is. A hétköznapok még jobban terheltek, mert a gimnáziumi órák után mindennap van zeneóra vagy táncpróba. Csongor általában késő este esik haza, és ő az, aki szinte mindig a legkorábban ébred. Beállt erre a „családi üzem”, és már nem okoz nehézséget.

− Azt már tudjuk, hogy Levente hegedül is. Játszotok más hangszeren is?

– D. L.: Én még furulyán, tekerőn, citerán és klarinéton.
– M. Cs.: Furulyán és kétfenekű dobon. Tanultam hegedülni is egy évig, de az abbamaradt. És persze van a kötelező zongora.

− És hol táncoltok?

– M. Cs.: Korábban a gödi Röcögőben, jelenleg a Váczi Néptáncegyüttesben és a gödi Dunavirág Néptáncegyüttesben.
– D. L.: A Naszály Néptáncegyüttesben, a Vitéz-Virág Néptáncegyüttesben és a Csattogók Néptáncegyüttesben.

− Ez nem kevés. Már felsorolni sem könnyű. Valamiért fontosnak tartjátok a népzene és néptánc párhuzamos tanulását?

– M. Cs.: A népzenében a tempó tartása elhanyagolhatatlan, mivel tánc alá kell zenélni. Miközben táncolunk, szól a zene, és ez segít abban, hogy amikor én zenélek, ismerjem a helyes tempót, és jól helyezzem el a hangsúlyokat. Mi nem kottából tanulunk zenélni, hanem hallás után, de ez még önmagában kevés. Ismerni és érezni kell a táncot ahhoz, hogy jól tudjunk alázenélni.
– D. L.: Ha egy zenész táncolni is képes, akkor tudja, hogy neki mi lenne kényelmes táncosként. A tánc a ritmusérzékünket is fejleszti.

− Mit gondoltok a fiúk jövőjéről? Mi lesz belőlük, ha nagyok lesznek?

– M. B.: Úgy látom, hogy ez már eldőlt, csak végig kell menni az úton. Csongor a tanácsunk ellenére gimnázium helyett a zenei szakgimnáziumot választotta. Közben a néptáncot sem adta fel, sőt, ha jobban kiszámolom, ebbe a zenélésnél is több időt tesz mostanság. Sajnálatos, hogy Magyarországon nincs olyan felsőfokú oktatási intézmény, ahol a népzenét és a néptáncot együtt oktatják.

− Fiúk, ti hogyan képzelitek el a saját jövőtöket?

– D. L.: Szeretnék zenélésből élni, és zeneoktatással is szeretnék majd foglalkozni.
– M. Cs.: Én is zenész szeretnék lenni, engem is érdekel a zeneoktatás, de a dudakészítés is.

− Mire fordítottátok az állami ösztöndíjat?

– D. L.: Hangszereket vásároltunk.
– M. Cs.: Mi szintén, valamint szaktáborokra és népviseletre költöttük.

− Milyen fontosabb szereplések vannak napirenden mostanában?

– D. L.: Nemrégiben vettem részt a felvidéki Kisülésen rendezett Nemzetközi Dudás Farsangi Fesztiválon, Milus Fruzsina népdalénekessel. A szervezőknek tetszhetett, amit csináltunk, mert további két fesztiválra is meghívást kaptunk tőlük.
– M. Cs.: Júniusban volt a népzeneoktatás ünnepe Óbudán, ahová Leventével együtt mentünk. Nemrég készült el az Aprája lemeze. Ennek voltak és lesznek lemezbemutató koncertjei. Hamarosan pedig megyünk a táncegyüttessel Ipolyszalkára, ahol majd dudálni is fogok.
– M. B.: Nyáron a zenei és táncos szaktáborok következnek. Egyik a másikat éri. Mindig így telik el a nyár. A fiúk még éppen csak 16 évesek, ezért ez most még inkább a tanulás időszaka, mintsem a szereplésé. Bármennyire is nem úgy tűnik, de mi, szülők azt szeretnénk, ha ez még egy ideig így is maradna.

B. I.