Vaddisznók az alsógödi ártéren

Szerkesztőségünkhöz több lakossági megkeresés érkezett azzal kapcsolatban, hogy Alsógödön, a Köztársaság út végénél, illetve a Jegenye út és a Duna közötti területen egyesek vaddisznókat láttak. A lakott területre tévedt állatokkal kapcsolatban Jakab Júlia, az önkormányzat környezetvédelmi ügyintézője adott tájékoztatást. Elmondta, hogy első intézkedésként a vízügyi hatóság az önkormányzat felszólítására levágta az érintett területen a füvet, hogy a terep jól áttekinthető legyen. A vaddisznó ugyanis kerüli a nyílt terepet. Lakott területen ritkán fordul elő, most is csak azért vetődhetett ide, mert a Duna magas vízállása miatt leszűkült az élettere. Fontos tudni, hogy a vaddisznó igyekszik elkerülni az embereket, de ha veszélyben érzi magát, akár támadhat is. Ez történt akkor is, amikor egy póráz nélkül sétáltatott, szabadon bóklászó kutyával találkozott össze az akkor még magas aljnövényzetben. Az önkormányzat kéri, hogy a kutyáját mindenki az előírásoknak megfelelően, pórázon sétáltassa, és a kisgyerekeket se hagyják szülői felügyelet nélkül kószálni.
Az önkormányzat és az erdésztársaság az ilyen esetekre előírt eljárásrendnek megfelelően emberre ártalmatlan, speciális bűzös anyag kihelyezésével igyekszik elriasztani a vaddisznókat. Végső esetben, ha a rejtőzködésre alkalmas növényzet levágatása és a riasztóanyag kihelyezése nem vezetne eredményre, a rendőrség kilövési engedélyt adhat ki az állatokra.
Az állatbarátok inkább annak örülnének, ha az állatokat csalétek vagy kábítólövedék segítségével befognák, és megfelelő élőhelyre szállítanák. A környezetvédelmi ügyintéző ezzel a lehetőséggel kapcsolatban is tájékozódott a hatóságoknál, de a válasz nemleges volt. A csalétek alkalmazása sikertelen lenne a vegetációs időszakban, amikor a vaddisznó sok egyéb táplálékot is talál, a kábítólövedék kilövéséhez pedig túl közel kell menni az állathoz, ami veszélyes lehet. Ráadásul a hazai vaddisznóállomány túlszaporodott, így befogadóhelyet sem lehetne találni egy befogott példány számára.
A szakemberek azonban abban bíznak, hogy az elriasztás, ahogyan az esetek többségében, ezúttal is sikerre vezet majd.

Koditek Bernadett