Megújul a kerékpárút egy szakasza

Göd Város Önkormányzata 140,5 millió forint vissza nem térintendő támogatást nyert az árvízvédelmi töltésen vezetett kerékpárút felújítására.

2018. július 17-én a Pénzügyminisztérium által meghirdetett 4 milliárd forintos keretösszegű „Kerékpárutak létesítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása Pest megye területén” című pályázaton Göd Város Önkormányzata elindult, és 140 446 771 forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A pályázat támogatási intenzitása 95 százalékos, mely alapján 7,4 millió forint önrészre van szükség.
A projekt a Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014–2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014–2020 megvalósításához nyújtandó célzott pénzügyi támogatásból valósul meg.
A „Kerékpárút-felújítás és -szélesítés az árvízvédelmi töltésen” című pályázat keretében 1750 méter hosszon felújításra és kiszélesítésre kerül a Bocskai utca és Jegenye utca közötti árvízvédelmi töltésen vezetett kerékpárút annak érdekében, hogy az EUROVELO 6 hálózat részét képező szakaszon megfelelő burkolatú kerékpárút álljon rendelkezésre a használók számára. A felújításon felül 473 méter hosszon kicserélik a jelenlegi korlátsort, és további 120 méter hosszon új korlátsort építenek a Határ utcáig.
A támogatási szerződés megkötése és a közbeszerzési eljárás lefolytatása után terveink szerint már az idén a felújított kerékpárúton közlekedhetnek a gödiek és az idelátogatók.

Göd Város Önkormányzata