A Gézengúzok sikere a CSIPSZ-szel

A Gézengúzok első helyezést értek el a CSIPSZ című zenés színdarabbal az idei Scherzón

HUZELLA ISKOLA

Az idén 23. alkalommal rendezték meg a Zenés Színpadok Országos Találkozóját (a Scherzót) Pápán, amelyen az éppen 23 évvel ezelőtt alakult Gézengúzok huszadik alkalommal vettek részt. (A találkozót minden évben egy előválogatás előzi meg, ahol az akadályt ismét sikeresen vette iskolánk társulata.)
Nem voltak könnyű helyzetben a Gézengúzok, ugyanis a versenyt középiskolásokkal, színi stúdiókkal, valamint profi rendezők által vezetett csoportokkal kell felvenniük. A felkészülés során a gyerekek és tanáraik, valamint a szülők is beleadtak apait-anyait, a Gézengúzok még a hétvégeken is tartottak próbákat. Szükség is volt erre, ugyanis magyar írók szövegeit felhasználó zenés darabbal készültek, amely a CSIPSZ címet kapta (család, iskola, pénz, szerelem). A megfeszített munka és a gödi előadások sikere után bizakodva indultunk Pápára a Jókai Mór Művelődési Központba, ahol igazi fesztiválhangulatban telt el a három nap.
Az előadásunkat vastapssal jutalmazták a nézők, ami jó jelnek bizonyult a zsűri értékelése előtt. A zsűri tagjai − Bakó Gábor nívódíjas koreográfus, Kovács Dénes Gábor, az Operettszínház Musical Stúdió­jának szakmai vezetője és Nagy Anikó Jászai Mari-díjas színésznő − fantasztikusnak tartották az előadást, kiemelve a témaválasztást, a gyerekek tehetségét és a színpadi játékát. Nagy elismerést kapott az énektudás, a koreográfia, valamint a dramaturgia, amivel a felkészítők munkáját is elismerték. Útravalónak kaptunk néhány jó tanácsot, amit a lehetőségekhez képest igyekszünk megvalósítani.
Ezek után már bizakodva indultunk a harmadik nap után az eredményhirdetésre, ahol a csoport felállhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára!
A szóló énekversenyen is indultunk, ahol Vatai Frey Rebeka harmadik helyezett lett a kiváló hangú énekesek között.
A Kismaroson megrendezett 4. Színjátszó Találkozón is sikerült remek eredményt elérni, hiszen megkaptuk a „Humor kategória” legjobbja és a „Zsűri különdíja” elismerést is. Az idén ismét sikerült a Gézengúzoknak öregbíteniük Göd és a Huzella Iskola hírnevét.
Köszönettel tartozunk a Göd Város Önkormányzatnak, mert ismét lehetővé tette, hogy busszal utazzunk a fesztiválra.

Z. Zs.