Tiszavárkonytól Gödig

Egy verőfényes márciusi délelőttön lehettem Bálint Margit Irén alsógödi házának vendége. Irénke néni májusban tölti be 95. életévét, ám a közelgő születésnap mellett látogatásom másik apropója, hogy ő a Városi Könyvtár legidősebb olvasója. Nem volt véletlen tehát, hogy aznap Hegyi Valéria könyvtárvezető is felkereste őt.

− Arra kérem Irénke nénit, hogy meséljen nekünk a gyermekkoráról, a fiatalságáról.
− Tiszavárkonyban születtem 1924. május 7-én. Négyen voltunk testvérek, három leány és egy fiú. Vidám család hírében álltunk, sokat nevettünk és bolondoztunk, pontosabban főleg a nővéreim és az öcsém, én inkább amolyan csendes, visszahúzódó teremtés voltam. Az általános iskolát Tiszavárkonyban végeztem, a polgárit viszont már Budapesten. Mivel a nagybátyáim Alsógödre nősültek, a nyári szünidőket itt töltöttük. Persze akkoriban a település még jóval kisebb volt a mainál, a Duna-part mentén gazdag pesti polgárok nyaralói álltak.
− Mikor költözött Alsógödre?
− 1948-ban, a házasságkötésünket követően, egy kis szoba-konyhás házba, melyet aztán az évek során apránként bővítgettünk. A férjem Felvidékről származó kereskedőember volt, két üzletet is vitt Pesten, egy fűszer- és egy hentesboltot. Amikor azokat államosították, abba ő lelkileg belerokkant. Osztályidegenek lettünk, B-listára kerültünk. Végül itt is boltvezető lett, de egyre többet betegeskedett, s 1976-ban elhunyt. Egyedül maradtam. Egyetlen lányunk a fővárosban él.
− Irénke néni mivel foglalkozott korábban?
− Fiatalasszonyként, mint akkoriban a nők többsége, a háztartást vezettem, ám amikor a férjemet nyugdíjazták, rákényszerültünk arra, hogy munkába álljak. Rövid ideig virágos zacskókat ragasztottam itthon, majd a Magyar Bélyeg­gyűjtők Országos Szövetségnél vállaltam állást. Mivel az édesanyámnak nem volt semmilyen nyugdíja, havonta adtunk haza némi pénzecskét a testvéreimmel, így támogattuk őt. Később a Főspedhez kerültem munkaügyi előadónak, és onnan mentem nyugdíjba 1983-ban.
− Már kislánykorában is sokat olvasott?
− Naphosszat bújtam a könyveket, mindent elolvastam, ami a kezem ügyébe került! Emlékszem, kilencéves koromban az Egri csillagokat, Sienkiewicz-regényeket meg a lengyel szabadságharcról szóló munkákat olvastam fel a nagymamámnak, aki glaukómában szenvedett, s nemigen látott már. Mézes kenyér volt a jutalmam. Rengeteget olvasok ma is, keresztrejtvényt fejtek, de magam látom el a háztartást és a kertet is. Szeretem az erdélyi írókat, szívesen olvasok életrajzokat, memoárköteteket és történelmi regényeket, de imádom például Tagore verseit is.
Hál’ isten, a gödi könyvtár állománya igen gazdag, s kedvemre válogathatok a könyvek között. Öregasszonyos kerekes szatyrommal el-elbandukolok a könyvtárig, de sokszor segítségemre siet Nagy Ági is, aki helybe hozza nekem az olvasnivalót.
− Ha azt a butaságot kérném, hogy egyetlen könyvet mutasson meg nekem a legkedvesebbek közül, melyik lenne az?
− A Tiszavárkony című könyv, amely a Száz magyar falu könyvesháza sorozat darabjaként jelent meg 2007-ben. A sorozatnak egyébként a nagyszerű történész, Kosáry Domokos volt a főszerkesztője, akinek az édesanyja gyermekkorom népszerű szerzője, Kosáryné Réz Lola volt. Azért is kedves nekem ez a szülőfalumról szóló könyv, mert a benne szereplő forrás­anyagok egy részét a testvéreim gyűjtötték össze, sőt a könyvben szerepel édesanyánk és édesapánk fényképe is.
− Szerkesztőségünk és olvasóink nevében is kívánok Irénke néninek jó egészséget és még sok-sok, könyvek között töltött nyugalmas esztendőt!


W. B.