Pest Megyei Rézfúvós Verseny

NÉMETH LÁSZLÓ ISKOLA

Március 14-én hatodik alkalommal rendeztük meg a Pest Megyei Rézfúvós Versenyt. Harminc Pest megyei település 91 növendéke mérte össze tudását és tehetségét a három-három tagból álló, neves szakmai zsűrik előtt. A verseny megrendezését idén is a Gödi Művészetoktatásért Alapítvány vállalta fel. Göd Város Önkormányzata fő támogatóként állt mellénk, ezzel is segítve a megyei szintű tehetséggondozást.
A rézfúvós versenyt kiemelten támogatta a Corpus Music Shop hangszerüzlet, a CORNETT Music Kft., az INTERMUSIC hangszerüzlet, valamint a Lipóti Pékség (Centrum Oil Kft., Göd), a Rétesház, a Ferricsi 2002 Kft. Virágbolt.
A korcsoportok versenye után az Artisjus-díjas Brass in the Five rézfúvós együttesének hangversenyét hallgathatták meg a versenyzők, a felkészítő tanárok, a korrepetítorok, valamint az érdeklődők. Ez a koncert sikeres pályázás után a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
Tanári díjban részesült Kresz Richárd Károly (Szentendre) és Hidegkuti Zoltán (Csömör). Korrepetítori díjat vehetett át Radnainé Puer Judit (Gödöllő) és Katrinné Munkácsi Tünde (Dány).
A trombitaverseny abszolút győztese Teffner Zsombor lett, aki a szentendrei Vujcsics Tihamér Alapfokú Művészeti Iskola tanulója. Tanára Kresz Richárd Károly, Zongorakísérője Tóth Judit volt. Zsombor jutalma egy trombita, a Corpus Music Shop hangszerüzlet jóvoltából.
A kürt- és mélyrézfúvós verseny abszolút győztese Szomorjai Benedek, aki a szigetszentmiklósi Ádám Jenő Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendéke. Tanára Zsirmon Zsolt, zongorakísérője Csuka Ágnes Karolina. Benedek egy tenorkürtöt kapott a Gödi Művészetoktatásért Alapítvány jóvoltából.

Sz. A.