Könnyed stílus, erős állásfoglalás

Bódi Péter 1991-ben született Miskolcon. Első regénye, a Szétírt falak 2012-ben jelent meg az Ab Ovo Kiadónál, a második, a Hipster 2017-ben, a harmadik, az Engedetlenek pedig tavaly, az utóbbi kettő a Kalligram Kiadó gondozásában.

− Hogyan fogadták a könyveit a kritikusok, és hogyan az olvasók?
− A moly.hu kommentjeit említeném elsőnek, mivel ezt a közösségi felületet manapság többen olvassák, mint a nyomtatott lapok kritikáit. Ráadásul az ott leírtakat nem csupán az irodalmi közeg, hanem az olvasók is nyomon követik. A regényeimről szóló vélemények bíztatóak a számomra, nem utolsósorban azért, mert többnyire szélsőséges helyzetekbe került, többnyire radikálisan gondolkodó emberekről írok, s ehhez mérve is meglepően jó kritikákat és véleményeket kaptam a munkáimról.
További előnye az ilyen portáloknak, hogy rajtuk keresztül el lehet érni az olvasóimat. Ami pedig a „számadatokat” illeti, a könyveimből a megjelenésük utáni első hónapokban néhány száz példány kelt el, ami egy fiatal szerző esetében átlagosnak mondható.

− Meglepte, hogy 2017-ben jelölték a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjra?
− Természetesen. Ez a 35 év alatti írók legrangosabb hazai támogatása, s eddig olyan kitűnő fiatal kortársaim nyerték el, mint például Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka és Závada Péter.

− Arra kérem, hogy meséljen a gödi kötődéseiről…
− Hatéves voltam, amikor a szüleim a fővárosban kaptak munkát, s Miskolcról először Dunakeszire költöztünk, majd egy év múlva Gödre. Huszonkét éves koromig laktam ebben a városban, amelyet nagyon megszerettem, és nyilván az sem véletlen, hogy az első regényem dunakanyari, graffitis csoportokhoz köthető fiatalokról szól. Megjegyzem, viszonylag kevés kortárs irodalmi műben szerepelnek budapesti agglomerációban élő fiatalok.
Jó emlékeim vannak Gödről, kis­srácként sokat bandáztam a környéken. Az pedig különösen szimpatikus volt számomra, hogy közel vagyunk a fővároshoz, hamar el lehetett jutni Pestre szórakozni vagy éppen kulturális élményekkel gazdagodni. Élveztem Budapest világvárosi nyüzsgését, ugyanakkor békés, természetközeli környezetben éltem.

− Idén végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékén. A tanszék rendkívül széles képzési palettáján mely színek érdekelték leginkább?
− Az intermédia-képzés feladata, röviden összefoglalva, a művészképzés kiterjesztése olyan műformák és művészeti technikák irányába, amelyek a 20. századi képzőművészetben jelentek meg először, például mások mellett a fotókinetikus és elektronikus művészetek, a multimédia, az akcióművészet vagy az új kommunikációs technikák. Ami számomra a legrelevánsabb volt, az a médiaművészet és a közösségi művészetekkel való foglalkozás. Az egyetem vége felé ezen a területen kezdtem el tevékenykedni, s a mai napig dolgozom egy olyan civil szervezetben, amellyel közösségi projekteket menedzselünk európai fiataloknak, többnyire művészeti témákban. Többek között az Erasmus+ program keretében nemzetközi ifjúsági csereprogramokat szervezünk, húsz-harminc fiatal részvételével.

Szeretnénk Gödön is létrehozni valami ilyesmit a nyár végén, ősz elején. Kilenc napot töltünk el együtt, s mindenki megoszthatja a többiekkel a saját országában szerzett tapasztalatait, például a társadalmi felelősségvállalás területén. Azt, hogy miképpen tudják érvényesíteni a jogaikat, hogyan illeszkednek be az adott társadalomba, hogyan bánnak a kisebbségekkel. Az én témáim alapvetően a közösségi művészetekhez kapcsolódnak, és lényegük a fiatalok bevonása a különféle alkotási folyamatokba.

Maga az írás magányos tevékenység, ami bezárttá tesz engem és elszakít azoktól az emberektől, akikkel foglalkozom, ezek a projektek viszont közelebb visznek a kortársaimhoz, ami azért fontos számomra, mert többnyire ők a regényhőseim. Regényírás közben alaposan végiggondolhatom a projektmunkáimat, sőt, dokumentálhatom azokat, s ezáltal hitelesebbnek érzem az írásaimat.

− Úgy tudom, elkészült a negyedik regénye.
− Valóban, a közelmúltban adtam le a kéziratot a Kalligram Kiadónak, s várom a válaszukat.

− Mondjuk, idén ősszel eljönne Gödre egy író-olvasó találkozóra?
− Szívest-örömest. Megtiszteltetésnek vennék egy ilyen meghívást.

W. B.