Iskolai Napok

HUZELLA ISKOLA

A márciusi hónap egyaránt izgalmasan telt a diákoknak és a pedagógusoknak. Közel 500 alsós kisdiák vett részt a március 18-tól 22-ig tartó Iskolai Napok rendezvényen, ahol több kategóriában mérhették össze tehetségüket az alsó tagozatos gyerekek.
Az órák közti szünetekben az egymásnak verseket szavalgató, éneklő vagy éppen bűvésztrükköket gyakorolgató gyerekek látványa szívet melengető volt. Legjobbnak lenni nem könnyű feladat. A matek-, valamint a magyar nyelv- és irodalomversenyek eredményei önmagukért beszéltek, hiszen az egyes feladatokra adott pontszámok adták meg a végső sorrendet. A vers- és prózamondó, a rajz- vagy az énekverseny viszont megdolgoztatta a zsűrit, ugyanis nagyon nehéz a sok lelkes és tehetséges gyerek közül kiválasztani a legjobbakat. A szórakoztató kategória − amely az idén először szerepelt a palettán − nagy sikert aratott. A kis tornászok és táncosok között igazi kis tehetségeket lehetett felfedezni, a bűvészek pedig megbabonázták a nézőket.
Több kategóriában hirdettek megosztott helyezést és különdíjakat is adtak. A vers- és prózamondók a diákzsűri különdíját is elnyerhették, melyről a Gézengúzok „ítészei” döntöttek.
Köszönetet mondunk a Dunakeszi Tankerületi Központ támogatásának, valamint a szülői felajánlásoknak: segítségükkel 120 ajándékcsomag jutott el a kis versenyzőkhöz, elismerve ezzel kitartó készülődésüket.

Zachár Zsuzsa