Idén ünnepeljük Göd várossá válásának 20. évfordulóját

Augusztus 21-én lesz húsz éve annak, hogy Göd városi rangra emelkedett. Hosszú út vezetett el idáig. A közigazgatásilag korábban Sződhöz tartozó Felsőgöd kisközség 1915-ben, Alsógöd kisközség pedig – Göd és Kisgöd egyesítésével – 1921-ben jött létre. A két önálló kisközség 1970-ben Göd néven egyesült és nagyközséggé vált, majd 1999-ben ünnepélyes keretek között várossá lett.

Sokan emlékeznek még a két évtizeddel ezelőtti jeles eseményre, amelynek tiszteletére három napon át tartó programsorozatot szervezett az önkormányzat az egyházakkal és a civil szervezetekkel karöltve. Csak egy kis ízelítő a gazdag kínálatból: 1999. augusztus 20-án, pénteken reggel felvonták a zászlót a Várdombon, s ezzel kezdetét vette az ünnepségsorozat. Délelőtt ünnepi szentmisét mutattak be, délután pedig átadták a frissen elkészült Huzella Tornacsarnokot. A Huzella Iskola udvarán bemutatót tartottak a Miss Hungary szépségverseny indulói, és meghívott vendégként Bajor Imre szórakoztatta a közönséget, az alsógödi sportpályán pedig Szent István-napi búcsú várta a gödieket élő zenével, tánccal, kirakodóvásárral. Augusztus 21-én, vasárnap zenés ébresztővel, lovas felvonulással és térzenével indult a reggel, majd 10 órakor végre elérkezett a várva várt pillanat, amikor a Városháza udvarán Göncz Árpád akkori köztársasági elnök – aki felesége családja révén személyesen is kötődött településünkhöz – hivatalosan várossá avatta Gödöt. Az ünneplés a központi ceremónia után teljesedett csak ki igazán: városszerte számtalan helyszínen sportesemények zajlottak, a művelődési házban bemutatták a Gödi Almanach legújabb, 5. kötetét, a Homokszigeten a Scarabeus együttes adott koncertet, csónakosok vonultak fel a Dunán, majd Alsó- és Felsőgödön is tűzijátékkal búcsúztatták a napot, amely minden város életében csak egyszer jön el.
Szent István-napi nemzeti ünnepünk idén, a város 20. születésnapján is a szokásosnál gazdagabb és különlegesebb programot kínál majd. Az önkormányzat azonban úgy döntött, nem csak augusztus 20-át akarja emlékezetessé tenni a gödiek számára, hanem egy egész éven át tartó eseménysorozattal kívánja méltó módon megünnepelni várossá válásunk 20. jubileumát. Hogy mit is jelent ez pontosan, arról dr. Pintér György alpolgármestert kérdeztük, aki a következőket mondta: „20 év – 20 program címmel január 4-én már útjára is indítottuk azt a kiemelt kulturális eseményekből álló rendezvénysorozatot, amelynek nyitánya a kárpátaljai testvértelepülésünk gyermekeinek javára rendezett újévi jótékonysági hangverseny volt. A 20. évforduló tiszteletére az év folyamán összesen 20 olyan rangos eseményt szeretnénk megvalósítani, amely valóban emlékezetes élményekkel ajándékozza meg a gödieket. A programok egy része még a tervezés fázisában van, de ízelítőül szívesen mondok néhány példát. Február 14-én Babusa János, Gödön élő Mindszenty-díjas szobrászművész saját festményét ajándékozza a Kincsem Óvodának. Májusban a szokásosnál is gazdagabb programmal várja az érdeklődőket a néptáncmajális, amely ezúttal ünnepi koncerttel zárul majd. Még ugyanebben a hónapban emlékkiállítást rendezünk a gödi grafikusművész, Haraszti Alfréd életművéből. Júniusban, csodálatos környezetben, nyár esti szabadtéri hangversenyt tervezünk a Huzella-kertbe. Szeptember elején a korábbiaktól eltérően már a város szervezésében és új helyszínen valósul meg a Kakaóscsiga Fesztivál, amely sok érdekességet kínál. Számos olyan eseményt is felvettünk a 20 program közé, amelyek ugyan visszatérő programjai Göd kulturális életének, de az ünnepre való tekintettel idén gazdagabb tartalommal valósulhatnak meg. A jubileumi programok pénzügyi fedezetét beterveztük az idei költségvetésbe, de pályázati forrásokat is igyekszünk igénybe venni a rendezvények megvalósításához. Azt szeretnénk, ha az idei esztendő kiemelkedően változatos és értékes kulturális programokkal ajándékozná meg a gödieket, és az ünnep érzése eseményről eseményre az egész év során velünk maradna” – fogalmazott az alpolgármester.
A jubileumi évben több kiadvány is napvilágot lát majd, elkészül az új várostérkép, és megjelenik a Gödi Almanach 20. kötete is. A város története iránt érdeklődőknek jó hír, hogy az Almanach 1994 és 2018 között kiadott 19 kötete immár elektronikus formában is elérhető. A jubileumi év elejére valamennyi kötet digitalizált változata elkészült, és felkerült az önkormányzat honlapjára (www.god.hu). A Városunk menüpontban, a Gödi Almanach fülre kattintva a teljes sorozat hozzáférhető minden gödi lakos számára.

Koditek Bernadett